Ugrás a tartalomra
Az iskola kicsiben az adott társadalmi rendszert mintázza. Nem egyéb, mint a tanító meg a büdös kölykök konfliktusainak képében a zsarnok és a nép szembenállásának egyszerûsített modellje. (...) Az iskolába a büdös kölykök voltaképpen nem azért járnak tehát, hogy ott írni-olvasni megtanuljanak - ezt csak néhány nyájtermészetû egyed teszi, később az ő segítségükkel jönnek létre a zsarnokságot kiszolgáló intellektuális intézmények (...), hanem azért, hogy kitanulják az ellenállás legkülönfélébb formáit, és azokat a felnőtt életükben is sikeresen alkalmazzák a társadalomban megjelenő elnyomás ellen.
Kapcsolódó idézetek
-
Az iskola a tanításnak azzal a céllal kiépített zsarnoki rendszere, hogy elpusztítsa a szellemiséget, és megölje a kreativitást.
Darren Shan
-
Az iskolában a tanárok számára láthatatlanul folyik a való élet. A gyerekek kiismerik a tanárok, a rendszer gyenge pontjait, és igyekeznek ezeket a maguk számára előnyösen kihasználni. Kommunikálnak egymással, leveleznek, sugdolóznak, amikor csak tudnak. A nyíltan ellenálló gyerekek hősök lesznek. Egyenlőtlen hatalmú ellenfelek között folyik az iskolának nevezett csendes háború.
-
Az iskola, az a ruhatár, ahová gyermekeinket elhelyezzük, hogy fegyelmezett, erkölcsös, munkára motivált felnőttként kapjuk majd egyszer vissza, azt hiszi, hogy neki az a dolga, hogy a kis fejekbe minél több információt töltsön. Mivel ezt a mechanikus folyamatot a gyermekek kezdeményezőképessége, természetes aktivitása igencsak akadályozza, ezért a legtöbb iskola amolyan fegyelmező intézménnyé is alakult, ahol a kívánt célt, ha kell, erőszakkal is elérik. Pedig az iskolának afféle gyermek-"törzsnek" kéne lennie, kisebb-nagyobb bandákkal, ahol jó lenni, ahol mindenkit szeretnek, segítenek, ahol a gyermek, ha szükséges, érzelmi támaszt és vigaszt kap. Mellesleg persze tanulhatna is valamit, de ha egy tizenéves igazán meg akar valamit tanulni, azt rendszerint sokkal gyorsabban teszi, mint azt az iskola képzeli.
Csányi Vilmos
-
A tanár, aki osztályát a büntetésektől való félelemmel kormányozza, az egyik leghatásosabb befolyást gyakorolja a gyerekre, hogy az ellentmondásos viszonyban legyen a társadalommal. Taníthatja a gyerekeket pontosságra az aritmetikán keresztül, a gondolatok kifejezését az olvasáson keresztül, de nem taníthat társadalmi felelősségtudatot a történelem és a földrajz tanításával, azt akarván bizonyítani, hogy a köztársaság jobb, mint az önkényuralom, anélkül, hogy az osztályteremben ne köztársaság lenne, hanem önkényuralom.
-
Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog.
Szent-Györgyi Albert
-
Az iskolának nem az a dolga, hogy megmutassa, hol a helyem a világban. Az iskolának kéne lennie magának a világnak, és meg kéne tanítania mindenkinek, hogy a saját boldogságáért és sikeréért mit és hogyan tud tenni.
-
Ami a börtöneinkben folyik, az a köz ügye. A közösség olyan büntetéseket vár, amelyek vezeklést, de rehabilitációt is ígérnek. Az elvárás és a valóság azonban ebben az esetben nem esnek egybe. A börtönben azt tanítják, hogyan élje túl az ember a börtönt, és nem azt, hogyan viselkedjen az ember a polgári életben. Ez a tudás nem annyira épületes, sem számunkra, sem azon közösség számára, ahová visszatérünk.
Piper Kerman
-
Nem biztos, hogy a fényes jövő érdekében éppen egy óriási, csillogó, nagy gyárat kell építeni, lehet, hogy a szûk keresztmetszetet az általános iskolai tanárok fizetése jelenti. Mert ha az kicsi, akkor kevés fényes elme megy el tanárnak, a gyerekek hülyék maradnak, mind politikusnak megy majd, és kész a katasztrófa. Ha viszont jól fizetett, okos emberek tanítanak, akkor befogadó, érdeklődő, a tudást önként kereső és értékelő gyerekek fejezik be az iskolát, és már el is kezdődött a fényes jövő.
Csányi Vilmos
-
A gyereket be kell vezetni ebbe a mai világba, igen, fel kell készíteni, hogy tájékozódni és élni tudjon benne, hogy érdekeit felismerje és érvényesíteni tudja. De súlyos - a társadalom jövőbeli lehetőségeit is romboló - tévedésnek tartom azt a közkeletû felfogást, hogy a tanításnak, a tanulásnak - az iskolázásnak - a gyereket a társadalom (vagy kisebb közösségei) politikai, gazdasági vagy egyéb elvárásaihoz kell idomítania, szabnia, megfaragnia.
Vekerdy Tamás
-
Sokan azzal vádolnak minket, hogy szabályozzuk a gondolatokat. De kérdem én, mi más lehet egy iskola célja? Kiválasztani a helyes gondolatokat, és elválasztani azokat a helytelenektől.