Ugrás a tartalomra
Az isten nélküli út ide vezet, a csodálatos, a lenyûgöző, a káprázatos emberhez, aki már csupán egyetlen dologra nem képes és nem is lesz soha, hogy uralja, amit megteremtett.
Kapcsolódó idézetek
-
Az út végtelen. Végtelen utak azonban se lefelé, se felfelé nincsenek.
Fekete István
-
Isten útjai kifürkészhetetlenek az élők számára, a halál után viszont azt a kevés szabályt is felrúgja. Semminek sincs értelme.
J. D. Barker
-
Nincs semmiféle Isten! Ebből következően nincs "örök" igazság, törvény, erkölcsi világrend sem, csupán annyi, amennyit a létéért harcoló "öntudatos" ember a józan eszével megteremt.
Müller Péter
-
Minden reménytelen, ami emberi. Csak az isteni a teljes, csak a lélek nem reménytelen.
Márai Sándor
-
Az Isteni Szikra végtelen, a hozzá vezető út nem. Az út kezdete a szó.
Christopher Moore
-
A szív nélküli út az ember ellen fordul, és végez vele. Nem sok kell ahhoz, hogy meghaljunk, és a halált keresni annyit jelent, hogy a semmit keresed.
-
Nincs reménytelenebb út, mint amely a tökéletességhez vezet; minden lépés új, beláthatatlan messzeségekre nyílik: s az ember elszörnyed e távlatok láttán és tudja, hogy nem szabad meghátrálni, sem megpihenni, mert lezuhan.
Márai Sándor
-
Az embernek szüksége van egy olyan helyre, ahová láthatatlan út vezet.
-
Belső nyugalom híján úttalan utakon vándorol az ember. Az elérhetetlen messzeségek szomjúhozása és a sóvárgás utánuk megfosztják őt a közeli, a jelenvaló áldás élvezetétől.
Johann Heinrich Pestalozzi
-
A boldogsághoz nem vezet út.
Az út maga a boldogság.
Abraham Johannes Muste