Az örömtelenül végzett szolgálat sem a szolgálattevőnek nem válik javára, sem annak, akit szolgál. De minden más öröm és birtoklás semmivé foszlik az olyan szolgálattal szemben, melyet szívesen teljesítünk.

Kapcsolódó idézetek

1. Tátongó örvényhez, amely feneketlen, Hasonló a lélek, amely érzéketlen Minden iránt, mi jó, minden iránt, mi szép. Boldoggá nem lehet az ilyen semmiképp. Benedek Elek
2. Aki csak azért tesz jót, mert mások meg­tudják, s ha megtudták, neki nagyobb be­csülete lesz; akinek egyetlen gondja s fel­tétele, hogy jótét-erénye a köz szájára ke­rüljön: az ilyen embertől soha szolgálatot ne várjunk. Michel de Montaigne
3. Boldog csak a szolgálat, az áldozatosság jegyében lehet bárki. Aki önmagát keresi, elveszíti az életet.
4. Aki engem kedvetlenít, egy nagy jótól foszt meg: a kedvemtől. S fordítva: aki jókedvet ad, jótevőm. Gárdonyi Géza
5. Lehet akármennyi kincsed, nem ér sem­mit, ha használni nem tudod. Nem a birtok­lás, hanem birtokunk élvezete boldogít ben­nünket. Michel de Montaigne
6. Az élet önmagának a jutalma, illetőleg önmagának a büntetése. Vannak boldogtalan panaszosok. Amivel az egyik élni tud, attól a másik szenved. Jogunkban áll nem panaszkodni. Konrád György
7. A szeretet nem idill, nem szemforgató boldogság. A szeretet kötés életre-halálra, a szeretet szolgálat. Szeretni annyi, mint mindent elveszteni és mindent megnyerni egyszerre. Márai Sándor
8. Természetes emberi dolog, hogy nem szerethetünk mindenkit egyformán. Vagyis nem érezhetjük mindenki iránt azt, amit a szeretett személyek iránt érzünk. De ez nem jelentheti azt - még ha ellenségünk, rosszakarónk is az illető -, hogy szerencsétlenséget, szenvedést, rosszat kívánunk neki, netán a halálát kívánnánk. Ez nagyon embertelen, erkölcstelen kívánság lenne.
9. Pénz és szerelem nélkül még ura maradhat magának az ember, de az a szerencsétlen, aki szerelmes, nem ura többé önmagának. Honoré de Balzac
10. Nem elég, hogy nem tudjuk egymást boldoggá tenni, raboljuk el még azt az örömöt is, amelyet időnként minden szív meg tud még szerezni magának? Mutasson nekem embert, akinek rossz a kedve, és mégis olyan tisztességes, hogy elrejti, egymaga hordozza, és nem rombolja szét maga körül az örömöt! Vagy nem bosszankodás-e inkább a rosszkedv a saját méltatlan voltunkon, nemtetszés saját magunkkal szemben, egybekapcsolva mindig némi irigységgel, amelyet viszont valami ostoba hiúság uszít föl? Látunk boldog embereket, akiket nem mi tettünk boldoggá, és ez elviselhetetlen. Johann Wolfgang von Goethe