Ugrás a tartalomra
Az őszinteséget a legtöbb ember sértésnek fogja venni, mert fél attól, hogy szembenézzen egy csomó mindennel, amit ő csinál, vagy ami hiányzik belőle, és éppen ezért azt fogja mondani, hogy a másik egy szemét állat, aki őt megszívatta.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek általában félnek az igazságtól, mert úgy érzik, ezzel bántják őket.
Lang Györgyi
-
Õszintének lenni, azt mondják, nehéz. Az emberek nem mernek őszinték lenni, mert úgy tartják, akkor sérülnek. Én az őszinteséget fegyverként használom a mindennapok kommunikációjában. Ha hazudnék magamnak, akármilyen dolgommal kapcsolatban, akkor hazugságot sugároznék az engem körülvevő emberek felé is. Tehát az engem körülvevő emberek is főleg ilyenek lennének. Ez nekem rövid távon lehet jó, hosszú távon azonban nem. Azzal ámítanám magam, milyen sok jó ember vesz körül.
Csernus Imre
-
A legtöbb ember azt gondolja, hogy ha őszinte, akkor ezzel mások visszaélhetnek. Pedig ez nem így van. Ha én őszinte vagyok, és kimondom, ami velem történt, megszabadulok a tehertől. Egy. Kettő: ha valaki ezt így vagy úgy kiferdíti, és elmondja másnak, akkor abból megtudom, hogy valójában milyen ember.
Csernus Imre
-
Minden őszinte ember sebezhető, mert a feltételezett őszinteségért egész önmagát adja.
Szilvási Lajos
-
Vannak emberek, akik az őszinteség örve alatt kellemetlenségeket mondanak szemedbe. Lehet, hogy igaz, amit mondanak, de végtelen tapintatlanság az őszinte szó álarcában sértésekkel kedveskedni barátnőinknek. Ezektől nagyon óvd magad, mert aki veled szemtől szembe így beszél, mit mondhat az a hátad mögött!
-
Az őszinteség (...) a legnehezebb. Hiszen az ember önmagával szemben sem őszinte. Még önmagának sem meri sokszor bevallani a tévedését. Minduntalan mentséget keres és talál rá. Hát még kiállni a tömeg elé...
Berkesi András
-
Az őszinteség is megárthat; az ember nem tud egyszerre sokat elviselni.
-
Az emberek sokféle okból lehetnek szemetek. Néha egyszerûen azért, mert ilyen a természetük. De az is előfordul, hogy másokon verik le, ahogyan velük bántak. Így is nevelhették őket, és bár nincsenek ennek tudatában, felnőve ezt adják tovább a világnak. Megint mások félelmükben szívóznak, vagy hogy megelőzzék mások szívózását. Azaz önvédelemből teszik.
-
Van olyan eszme, amelyet, mihelyt szavakba öltözteti az ember és hangosan kiejti a száján, rettentő ostobának látja. Olyan ostobának, hogy az ember önmaga is szégyelli. És miért? Azért. Mert valamennyien olyan rosszak vagyunk, hogy az igazságot egyáltalán nem tudjuk elviselni.
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
-
Az őszinteség nagyon gyanús. Ha például valaki azzal kezdi a mondandóját, hogy őszintén megmondom neked, az azt jelenti, hogy hazudni fog, vagy korábban hazudott.
Nádas Péter