Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Azért szeretjük a másikat, mert a másik is szereti magát. Az tud boldogan élni a másikkal, aki saját magával is képes boldogan élni. Tudom, érzem, hogy hangzik mindez, de ezt nem könnyû elérni, ez korántsem annyira magától értetődő állapot, mint amennyire közhelyesen hangzik.

Kovács András Péter
🌅 Nyugdíjba vonulás ⚖️ Igazság
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A boldogság bennünk, általunk születik meg. Egymás által. Egyedül, egymagadban hiába próbálsz boldog lenni. Ehhez szükséged van a másikra. Nem azért, hogy ő boldoggá tegyen. Hanem azért, hogy te boldoggá tedd. És ha ő boldog lesz, te is azzá válsz. Általa. Miatta. Tőle. És önmagadtól. Vagyis, kettőtöktől. Mert a boldogság maga az örömszerzés. És ez csak együtt lehetséges. Vele. Csitáry-Hock Tamás
  2. Csak az olyan ember tud igazán boldoggá tenni másokat, aki maga is képes belül boldogságot, harmóniát érezni. Ez néha sokkal nehezebb mindennél.
  3. Ha valaki képes arra, hogy embereket szeressen - nem mindenki képes! -, és vannak körülötte, akiket szerethet és tud nekik segíteni, akkor boldognak mondhatja magát.
  4. Ha azt akarod, hogy szeressenek, akkor rettenetesen fontos megtudnod, hogy mi teszi boldoggá a másikat. Ne csak azt tartsd szeretetnek, aki neked jó, hanem próbálj rájönni, mit tart szeretetnek a másik.
  5. Ahhoz, hogy szeressek valakit, el kell fogadnom magamat, és nem engedhetem, hogy a másik személy határozza meg, ki vagyok. Ha valaki ennek ellenére szeretni tud, az egy jó kezdet. Hayley Williams
  6. Aki nem önmagát helyezi az élete középpontjába, hanem a szeretetre vágyó másik embert, vagyis aki nem mindenáron a saját boldogságát keresi, hanem örömmel dolgozik mások boldogításán is, az előbb-utóbb menthetetlenül maga is boldog emberré válik. Simon András
  7. Ahhoz, hogy az ember szeresse felebarátját, először meg kell tanulnia szeretni saját magát. Aki viszont igazán szereti magát, az nem csak magát szereti. Azokat is, akik már nincsenek, akik vannak, akik csak lesznek. Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko
  8. Csak az tud boldog párkapcsolatban élni, aki egyedül is képes boldog lenni. Aki maga nem tudja kormányozni az életét, annak a párkapcsolat csak függés lesz. Azért keresi a másik társaságát, mert a nélkül nem bír meglenni.
  9. Alapvetően az a fontos, hogy én szerethessek. Legyen kit szeretnem, szerelemmel. Persze az se rossz, ha szeretve vagyok, de az is elég, ha a másik fogadja. Lángh Júlia
  10. Szeretni valakit nemcsak a saját boldogságodról szól. Akarnod kell, hogy ő boldogabb legyen nálad.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat