Igazság idézetek

Patak mellett mentem, azt súgta egy harcsa, Van e háznál kislány, hogy az Isten tartsa. Meglocsolnám rózsavízzel, hogyha előjönne, Akkor az a kicsi lány jaj de nagyot nőne!

Engedd, hogy csöndesen elragadjon és magával húzzon annak az ereje, amit igazán szeretsz. Nem fog félrevezetni. Dzsalál ad-Dín Rúmí

Messze földön jártam, Szép harmatos reggel, Aranytündér kútvizéből Vizet merítettem. Aranytündér kútvizével Öntözgetni járok, Olyan szagos, mint a rózsa, Gyertek ti is, lányok!

Házat épített, melynek ez lett a neve: Könnyek Vendégfogadója. Esőből voltak a falai, örökké cseperésző, zuhogó, szélfútta esőből.

Előbb arra tanított meg, hogy önmagamat szeressem, hogy aztán szeretni tudjam őt. Ráébresztett, hogy a szívem elsősorban arra való, hogy engem (...), nem pedig arra, hogy másokat szolgáljon. Azt mondta, hogy a múltam mindig elkísér majd, de minél jobban megszabadítom magam a tényektől, és minél jobban figyelek helyettük az érzésekre, annál jobban fogom érteni, hogy a jelen pillanatában mindig van egy akkora üres tér, mint a sztyeppe, amelyet meg lehet tölteni szeretettel és életkedvvel. Paulo Coelho

Isten megteremtette a földet, az eget és a vizeket, a holdat és a napot. Megteremtette az embert, a madarakat és az állatokat. Kutyát azonban nem teremtett. Mert kutyája már volt.

Apám nem szerette a sírást. Úgy gondolta, az ember sohasem másokért sír, mindig saját magáért. Carlos Ruiz Zafón

Ki hagyta rám telepedni a magányt Engedte hogy kikészítsen és időmet rabolja Hogy mozoghat ilyen otthonosan nálam Komisz undok magány Szürke hártyát von a tapétákra S a halál gondolatát tömködi a magába záruló csöndbe Hangokkal füstölöm ki onnan De mihelyt elhalnak a lépések a lépcsőházban Újra a hall szőnyegén hever vigyorog Mint egy elfeledett ruhadarab ami senkinek nem kell. Katarina Mazetti

Csendesedj el, becsüld meg a természetet, figyelj befelé, és keresd a békességet. A természet nem beszél, mégis szól hozzád. James Norbury

Egy kert csak azért olyan megnyugtató, mert a növények nem tudnak szaladni. Képzeljük el, milyen lenne, ha a paradicsomaink, rózsáink vagy magnóliáink mozognának. Kénytelenek lennénk kerítést építeni, hogy magunk mellett tartsuk őket, különben megszökne tőlünk a zöld. Ehelyett elültetjük szépen a cserjéket, bokrokat, füveket, amelyek aztán életük végéig kitartanak ott. Peter Wohlleben

Ne hidd, hogy magától jön a nyár, csak ha mindenki várja már, és csak akkor szép a nyár, ha virágba borul a táj. Nekem nyílnak a virágok, nekem zöldek a tisztások, elûztem hát a zord telet, hogy a nyár kapjon helyet. Astrid Lindgren

Elhervad gyorsan minden szép virág, Elfonnyad mind, amit kert s rét terem, De mely nyujtotta e virágokat: Örökké él maga a szerelem! Ábrányi Emil (ifj.)

Télbe fordult minden, majd a hó esővé vált A könny arcunkon mély árkokat vájt S a lány, kit szerettem, elfáradt mellettem Remélem nem túl késő még Adja az ég.

Ha majd télbe ájulsz, mint az útszéli fák, Te is állva és büszkén csináld! Azt a néhány kis ráncot, amit én tehettem rád, Nagyon köszönöm! Tőlük lettél pont ilyen szép! Eleven Hold

Ha szereted a virágot: mező legyél, ne üvegváza.

Mindig rossz dolgok felé húzódtam. Szerettem inni, lusta voltam, nem volt Istenem, politikám, ideám, ideálom. Letelepedtem a semmiben. Ez egy fajtája a nemlétezésnek, de elfogadtam. Nem lettem érdekes személy. Nem is akartam érdekes lenni, az túl nehéz. Amit igazán akartam, az egy puha, ködös kis hely, ahol élhetek, és hogy hagyjanak egyedül. Charles Bukowski

Nem sírtam, a szél facsarta ki a könnycseppeket a szememből, nem belülről jöttek, hanem kívülről, mintha valaki nyújtotta volna a kezét, és segített volna sírni. Tore Renberg

Jöjj, szép tavasz, jöjj, tünde, enyhe lég! A felhő kebliből, míg zene kél, És rózsaszirmok árnyas fátyla rejt, Ereszkedj hát a földjeinkre le. James Thomson

Köd előttem, köd mögöttem, Isten tudja, honnan jöttem. Szél hozott, szél visz el, minek kérdjem: mért visz el? Szabó Lőrinc

Magamban élő, furcsa, vad gyerek voltam. Kifelé megneveltek, s ezáltal sokszor becsaptam a környezetemet, kik kedves buzgósággal fáradtak azon, hogy eloszlassák magányomat, s nevettetésemre sokféle mókát kieszeltek. Nevettem nekik, szorgalmasan és udvariasan, de belül egészen egyébre gondoltam, és nem figyeltem rájuk. Éltem a magam külön belső életét, s mert nem volt senki, akinek elmondhattam volna, lassan megnőtt ez a bennem lakó élet, széles lett és nagy, mint egy fekete vadaskert, és fallal zárta el tőlem azokat, akikkel együtt éltem. Wass Albert