Ugrás a tartalomra
Azok a szegény emberek, akiknek az életéből hiányzik a szerelem, s akik ifjúságuk legszebb óráit lélekölő munkában töltik el, ők tudják csak a titkát annak a gyors pusztításnak, amelyet letarolt, félreismert lelkükben véghezvisz egy nagy szenvedély. Annyira biztosak a választásuk helyességében, oly hirtelenséggel pazarolják lelkük minden erejét a nőre, akibe belészerettek, hogy a közelében gyönyörûséges izgalmakat élnek át, gyakran anélkül, hogy hasonlót ébresztenének benne. Ez hízeleg a legjobban az asszonyok önzésének, ha képesek felismerni a szenvedélynek ezt a látszólagos mozdulatlanságát és a lappangó indulatot, mely oly mélyről jön, hogy időbe telik, amíg fölszínre tud jutni. Ezek a szerencsétlen flótások remeték Párizs szívében, átélik a remeteélet minden gyönyörét és megesik, hogy nem bírnak ellentállani a kísértéseinek; de még gyakrabban csalódásnak, elárultatásnak, félreismertetésnek esnek áldozatul és ritkán jutnak hozzá, hogy leszakíthassák a gyümölcsét ennek a szerelemnek, mely számukra mindenkor égből hullott virágot jelent.
Kapcsolódó idézetek
-
A nyomorgók nem beszélhetnek az ő nagy áldozataikról azoknak az asszonyoknak, akik fényûző, elegáns világban élnek. Ezek a nők olyan prizmán keresztül nézdegélik a világot, mely aranyosra fest embereket és dolgokat egyaránt. (...) Gyönyörökbe merülve, közönyösek a szerencsétlenséggel szemben. A fillér szemükben sohasem jelent milliót, de a milliót viszont könnyen fillérszámba veszik.
Honoré de Balzac
-
Arra gondolt, hogy nincs erő hatalmasabb, nincs szenvedély pusztítóbb, nincs szerelem tisztább, nagyszerûbb, mint az övék. Minden asszony hazudik, amikor azt mondja: ellobban a szenvedély, megcsúnyul a szerelem néhány együtt töltött év után. Nem pusztulhat el! Jelképpé vált a számára ez a közös szemlélődés. Kiemelkedtek a hétköznapok szürkeségéből, a dolgok fölé kerültek. Föntről olyan szokatlannak tûnt minden: a házak, az emberek, az utcai nyüzsgés. Aprónak, jelentéktelennek. Az emberek értelmetlenül szaladgáltak, tele voltak nyugtalansággal, feszültséggel. Hiányzik belőlük a bizonyosság. Nem valamilyen vallásos kötődésre gondolt, hanem a szerelem nyújtotta biztonságérzetre.
Nagy István Attila
-
Az ember nagyon nehezen nyugszik csak bele a reménytelenségbe, abba, hogy egyedül van, halálosan és reménytelenül egyedül. Nagyon kevesen bírják csak el a tudatot, hogy életük magányára nincs megoldás. Reménykednek, kapkodnak, menekülnek emberi kapcsolatokba, s e menekülési kísérletekbe nem visznek igazi szenvedélyt, sem odaadást, menekülnek elfoglaltságokba, mesterséges feladatokba, sokat dolgoznak vagy tervszerûen utaznak, vagy nagy házat vesznek, vagy vásárolnak nőket, kikhez semmi közük, vagy gyûjteni kezdenek, legyezőket, drágaköveket, vagy ritka rovarokat... De mindez nem segít. (...) Ezért, mindenekelőtt, kínjukban és zavarukban, rendet tartanak. Minden éber pillanatukban rendbe rakják maguk körül az életet. Állandóan "intéznek" valamit, ügyiratot vagy társas együttlétet, vagy pásztorórát... Csak egyetlen pillanatra nem maradni egyedül magukkal! Egyetlen pillanatra nem látni ezt a magányt!
Márai Sándor
-
Ha az élet... zsibongó sokaságába tekintünk, látjuk, hogy mindenki az élet nyomorával és fáradalmával vesződik; s minden erejét megfeszíti, hogy végtelen szükségleteit kielégítse, és a sokalakú szenvedéseket elhárítsa magától. (...) A zsibongás és tolongás közepette pedig látjuk, mint találkozik sóvárogva két szerelmesnek tekintete: - de miért oly titkosan és félénken és lopva? - mert e szerelmesek az árulók, kik titkon arra törnek, hogy mind e bajt és nyomorúságot örökössé tegyék, holott az különben hamarosan véget érne.
Arthur Schopenhauer
-
Elme fel nem foghatja, hogy micsoda erő rejlik a szeretetben. Embert próbáló időkben tartja bennünk a lelket, és kivételes önfeláldozásra késztet, tisztességes férfiakat sarkall a legsötétebb bûnökre, és hétköznapi asszonyokat ösztönöz rejtett titkot kifürkészésére, és jóval azután is, hogy elmentünk, a szeretet megmarad az emlékeinkbe égve. Mindannyian vágyunk a szeretetre, de néhányunk, miután rálelt, azt kívánja, bárcsak sose találta volna meg.
-
Abban az életkorban, amikor a lélekben még van elég fiatalság ahhoz, hogy bánkódni tudjon és távoli reményeket táplálni, amikor még a nőben többet tud látni a nőnél, nem a legnagyobb boldogság-e, ami férfit érhet, úgy szeretni, hogy egy fehér kesztyû érintése, a kedves hajának futó illetése, egy mondat elhangzása, egy röpke pillantás elfogása mélyebb örömmel töltse el, mint aminőt a viszonzott szerelemben való legszilajabb egyesülés adhat? Innen van, hogy csupán az eltaszítottak, a rútak, a szerencsétlenek, a titokban szeretők, a félénk nők és férfiak ismerik azokat a kincseket, amelyeket az imádott lény hangja magában rejt. Minthogy a forrósággal telített levegő remegésének eredete és törvénye a lélekben magában van, a szívek közt oly föltarthatatlanul teremt összhangot, a gondolatokat oly tündöklően idézi fel és annyira őszintének hat, hogy a hangnak a legkisebb elhajlása gyakran egész feloldódást rejt magában. A szerelem benne remeg a hangban, még mielőtt a tekintet elárulná.
Honoré de Balzac
-
Az emberek a vagyont és a hatalmat hajszolják, tudást és tulajdont szereznek, fiúkat és lányokat nemzenek, házakat és palotákat építenek. De akármit érnek is el, mégsem elégedettek. Akik szegénységben élnek, gazdagságról álmodnak. Akinek egymilliója van, kettőt akar. Akinek kettő van, tízet. Még a gazdagok és híresek is csak ritkán elégedettek. Õket is szakadatlanul kísértik a gondok és félelmek, míg a betegség, az öregkor és a halál el nem hozza nekik a keserû véget. Minden, amit az ember felhalmozott, eltûnik, akár a füst. Az élet értelmetlen rohanás a mókuskerékben.
Yuval Noah Harari
-
A szenvedély az ember társadalmi életének az alapköve, és jóformán minden valaha élt ember ismeri a szerelem mámorát és kétségbeesését. (...) Ha az emberek jobban értenék ennek a forgószélnek a természetét, könnyebben rátalálhatnának és fenn is tarthatnák életük folyamán a szenvedély csodáját.
Helen Fisher
-
Egy léleknek, amely még nem ismeri magát, ez az első tekintete olyan, mint a hajnal feltûnése az égen. Valami sugárzó és ismeretlen dolognak az ébredése ez. Nincs szó, amely kifejezné ennek a váratlan fényességnek veszedelmes bûbáját, amely hirtelen halványan beragyogja az imádatos sötétségeket, és amelyben egybevegyül a jelen minden ártatlansága a jövendő minden szenvedélyével. Valami tétova gyöngédség ez, amely találomra megtárul és vár. Csapda, amelyet az ártatlanság állít öntudatlanul, és amelyben szíveket fog, anélkül, hogy akarná, anélkül, hogy tudná. Ez a szûz, aki úgy néz, mint egy asszony. Ritka eset, hogy ne fakadna mélységes ábrándozás ott, ahová egy-egy ilyen tekintet esik. Minden tisztaság és minden lángolás összesûrûsödik ebben a mennyei és végzetes sugárban, amelynek a kacér nő leggyakorlottabb kacsingatásainál is jobban megvan az a bûvös hatalma, hogy hirtelen kipattantja valamely léleknek a mélyén azt a sötét virágot, amely csupa illat és csupa méreg, és amelynek a neve szerelem.
Victor Hugo
-
Csakugyan van a világon nő, akit feldúl a szenvedély, aki szenved, akinek gyönyörûség, ha odaadja magát, aki ölel, szorít és piheg, aki testével, lelkével egyaránt szeret, a szájával is, mikor beszél, és a szemével is, mikor néz, a vergődő szívével és a simogató kezével is, aki vállal mindent, mert szeret, aki figyelő szemek és veszedelmek közepette is, éjjel és nappal, rettenthetetlenül és remegve odatalál, a boldogságtól eszeveszetten és önfeledten, ahhoz, aki megöleli?
Guy de Maupassant