Azon gondolkodom néha, hogy megbocsátja-e valaha az Isten azt, amit egymással teszünk. Aztán körbenézek, és rájövök, hogy Isten már rég itt hagyott minket.

Kapcsolódó idézetek

1. Amit látok, tapasztalok, sokszor elborzaszt. Úgy látom, Isten megunta ezt a világot, s elgondolkodott, érdemes-e ezt folytatni. Moldova György
2. A megbocsájtás bonyolult dolog. Néha még azért is meg kell bocsájtanunk magunknak, hogy akarunk, de nem tudunk megbocsátani. Mungi Ngomane
3. Vannak barátaim, akiket illetően arra jutottam, hogy nem jó barátok, mert több bajt okoztak nekem, mint amennyi örömöt szereztek, így hát módot találtam, hogy jobban elhatárolódjak tőlük. Most ugyanígy gondolkodom Istenről, a hitemről, mint korábban ezekről a barátaimról. Isten jelen van az életemben, de nem függök tőle. Az én istenem nem megbízható isten. Dave Eggers
4. Mindannyian teszünk olyat, amit megbánunk, és előbb-utóbb az élet behajtja rajtunk. Csak remélhetjük, hogy a végén valami vagy valaki könyörületet gyakorol felettünk.
5. Az élet nem kínálja fel sokszor a megbocsátás lehetőségét. Egyszer csak itt van, aztán elmegy, és túl késő.
6. Sokszor elveszíthetné az ember a türelmét, ha nem állana előttem az a gondolat, hogy Istennek milyen sok türelmébe került az én életem is.
7. Sokszor gondoltam rá, hogy feladom, amikor úgy éreztem, Isten már nem figyel rám, sokszor kellett irányt váltanom, máskor pedig le is tértem az utamról. De mindennek ellenére visszatértem és továbbmentem, mert meg voltam győződve arról, hogy nem élhetem másképp az életem. Megtanultam, hogy mely hidakon kell átkelnem és mely hidakat kell fölégetnem. Paulo Coelho
8. Akit az Isten elhagyott: az hagyja el az embereket. Aki nélkül megvan az Isten: az emberek is megvannak anélkül. Simonyi Imre
9. Sokszor emberileg lehetetlen megbocsátanunk annak, aki megbántott minket. Ehhez kell Isten segítsége.
10. Távolból sokat gondolunk azokra, akiket szeretünk, de már megszoktuk, hogy nem láthatjuk őket mindig, és ha újra találkozunk, szeretetünkbe valamiféle tartózkodás keveredik, míg csak a közös élet ismét össze nem forraszt velük. Guy de Maupassant