Ugrás a tartalomra
Azon légy, hogy könnyû zenedarabokat játsszál jól és szépen. Ez sokkal helyesebb, mint nehéz darabokat kevésbé jól előadni.
Kapcsolódó idézetek
-
A versnek nem szabad túlságosan jónak lennie, hogy jó dal kerekedjék belőle. A muzsika sokkal jobban jár, ha az a feladata, hogy középszerû szöveget aranyozzon be.
Thomas Mann
-
Két rossz dolog van: az egyik, hogy a zenész azt mondja, hogy "nekem még nem megy, félek". Ez nem jó! Ahogy az sem, ha "nagyon meg akarom mutatni". Arra kell gondolni, hogy most ezt tudom, és ezt fogom játszani. Annak kell kijönni, ami van. És az jó lesz.
-
Az a fontos, hogy az ember a saját dolgával foglalkozzon, és azt csinálja. Ne beszéljen jobbra vagy balra, nem kell kiabálni, hogy ide vagy oda tartozik. A színpadon kell megmutatni, hogy mit tud, mit képvisel és mire képes.
-
Szép dolog az éneklés. Az ember tüdeje megtelik levegővel, a vére fürgébben kering, az agya is felgyorsul. Így lesz a szomorú dallamokból is vidám zene.
-
Annál, hogy mit játszom, sokkal fontosabb az, hogy mit hallok a többiekből, és hogyan tudom magamat mindehhez hozzátenni. Önző dolog úgy zenélni, hogy az ember játszik, amit tud, és másoktól kizárólag csak elvár valamit.
-
Orgonálni könnyû. Elég a helyes billentyût a helyes pillanatban megérinteni, a hangszer elintézi a többit.
Richard Bach
-
Úgy kell énekelned, hogy ne érdekeljen, kapsz-e érte pénzt.
Úgy kell szeretned, mintha sosem bántanának.
Úgy kell táncolnod, mintha senki sem figyelne.
Szívedből kell jönnie, ha azt akarod, hogy jó legyen.
Andrew Matthews
-
Az emberek lelke az a hangszer, amin (...) játszani kell. Úgy hiszem, ez a legcsodálatosabb minden hangszer közül, amin valaha is meg lehet tanulni játszani. Ha elég érzékeny vagy, az ujjad nyomán mosolyt vagy könnyet fakasztasz, ahogy éppen akarod.
Eleanor Hodgman Porter
-
Játszani könnyû. Játszani. A lelkünkből játszani úgy, hogy kirekesztjük mindazt, ami a valóság. Szerelmest játszani, emlékekből táplálkozva újraélni egy érzést.
Szurovecz Kitti
-
Ha dühbe gurulsz, magadhoz vonzod az indulatokat. Ha nyugalom árad belőled, megnyugszik a környezeted. (...) És az már rajtad múlik, hogyan tudod magadat behangolni. Mert ha a nyugalmat csak erőlteted magadra, semmit sem ér. A rezgés számít. A húrok feszültségén múlik a szép muzsika. Túl laza vagy túlfeszült húrokon nem lehet szépen zenélni.
Müller Péter