Ugrás a tartalomra
Azt akartam én megtudni:
Szabad-e másét szeretni?
Tudakoztam, de nem szabad.
Így a szívem gyászban marad.
Kapcsolódó idézetek
-
A másik embert még abban is tisztelhetem, akit gyûlölök. Szeretném a legőszintébben kijelenteni, hogy ragaszkodom a gyûlölet jogához. Ha megvan, lehet, hogy nem élek vele.
Konrád György
-
Úgy vártam én minden szavad,
De ajkad néma maradt,
És láttam, te is úgy fájlalod,
Hogy nincs mit mondanod,
A búcsú könnyû volt neked,
A bánat nekem maradt,
Mert úgy, ahogy én szerettelek,
Szeretni nem szabad.
Galgóczi Erzsébet
-
Bár meg akarom érteni a szerelmet, és bár sokat szenvedtem azok miatt, akiknek odaadtam a szívem, azt hiszem, képtelen vagyok már szeretni, mert úgy látom, hogy azok, akik megérintették a lelkem, nem tudták fölébreszteni a testem, azok pedig, akik megérintették a testem, nem tudtak közel férkőzni a lelkemhez.
Paulo Coelho
-
Tudod, mi az, amit semmiképp sem tudok megérteni? Hogy két ember ennyire szeresse egymást, mint mi, és az egyiknek meg kell halnia. (...) Az embernek csak akkor lenne szabad meghalnia, ha egyedül van. Vagy ha gyûlöli a másikat. De nem akkor, ha szereti.
Erich Maria Remarque
-
Úgy nem lehet szeretni, hogy nem érezzük át a másik ember örömét és bánatát. Úgy nem lehet szeretni, hogy nem fedezzük fel a közös pontokat azokkal, akik első pillantásra annyira másoknak tûnnek, mint mi.
-
Azt kérdezik, lehet-e kettőt egyformán szeretni. Azt lehet. De azt akarják tudni, lehet-e kettőt úgy szeretni, mint egyet. Azt nem lehet.
Osvát Ernő
-
Nem tudok boldog lenni úgy, hogy tudom, te valaki mással élsz. Megölne bennem valamit. Ami köztünk van, az nem mindenkinek adatik meg. Túl gyönyörû ahhoz, hogy elhajítsuk magunktól.
Nicholas Sparks
-
Aki nem tudja átélni a másik örömét, fájdalmát, aki képtelen belebújni egy másik ember lelkébe, aki nem éli át, hogy a másik ember önálló világ - az (...) nem tud szeretni még.
Müller Péter
-
Akartam jó lenni, de nem ment,
rájöttem, hogy nem lennék szabad.
Akartam más lenni, de jobb így,
bezárt szívem legyen szabad!
Pokolgép
-
Megbénított engem. Többé nem tudok szeretni. Nem látok, nem hallok. Nem érzek semmit. Csak a szívem hangját hallom. Minden más elnémult körülöttem. Vérzik belül a szívem, és szenvedek. De ennek ellenére (...) továbbra is szeretem őt.