Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Azt állítom, hogy fontos az érzelmek kimondása. Vajon erre nem lehet ráfázni? Dehogynem lehet, ha valaki nem az adott helyzetben és adott pillanatban mondja ki. Ebben a világban, sajnos, nagyon sokszor nem lehet őszintén kommunikálni, nem lehet őszintén elmondani, hogy egy adott helyzetben mit érzek, mit gondolok. Ha valaki ennek ellenére mégis megteszi, vagyis a nem megfelelő helyzetben és pillanatban őszinte, akkor nagyon sokszor hülyének fogják nézni és kihasználják. A külvilágban tehát nagyon sokszor nem lehet a pozitív emberi értékek szerinti funkcionálni. Nem lehet.

Csernus Imre
🎖️ Katonatiszt 🌅 Nyugdíjba vonulás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Õszintének lenni, azt mondják, nehéz. Az emberek nem mernek őszinték lenni, mert úgy tartják, akkor sérülnek. Én az őszinteséget fegyverként használom a mindennapok kommunikációjában. Ha hazudnék magamnak, akármilyen dolgommal kapcsolatban, akkor hazugságot sugároznék az engem körülvevő emberek felé is. Tehát az engem körülvevő emberek is főleg ilyenek lennének. Ez nekem rövid távon lehet jó, hosszú távon azonban nem. Azzal ámítanám magam, milyen sok jó ember vesz körül. Csernus Imre
  2. Jó őszintén beszélni az érzéseinkről. Néha nem is az kell, hogy válaszokat kapjunk, vagy megoldást. Néha egyszerûen csak arra van szükségünk, hogy érezzük, nem vagyunk egyedül. Kollár Betti
  3. - Talán nem mondom ki, de egyértelmûen kimutatom, hogyan érzek irántad. Lehet, hogy magának a szónak nem is kéne ilyen fontosnak lennie... - Hogyne lenne fontos maga a szó. Nem akkor, ha kimondják, hanem pont akkor, ha nem.
  4. A mai világban nem lehet mindig őszintének lenni, hanem kellő éberséggel kell észrevenni azt, hogy kivel és hogyan lehet annak lenni. Csernus Imre
  5. Kissé rekedtesen törnek elő belőlem (...) a szavak; túl sok időt töltöttem azzal, hogy sohase mondjam ki őket... Az ember elhitetheti magával, hogy egy kapcsolat alapja az őszinteség, de tulajdonképpen még ez az alapigazság sem igaz. Az ember nagyon is hajlamos a hazugságra, ha úgy gondolja, ezzel megkíméli magát vagy akit szeret, a fájdalomtól. Jodi Lynn Picoult
  6. Jó, ha az ember képes kiadni magából bármilyen módon az érzéseit egy nehéz időszak után. Vannak emberek, akik egyáltalán nem tudnak a lélekről beszélgetni, nincs is kivel beszélgetniük. Ilyenkor jön az, hogy valamilyen módon ki kell adni azt magadból. Ha csak saját magadnak leírod egy füzetbe, hogy éppen ma mi történt, az milyen reakciókat váltott ki belőled, és te azt hogyan igyekszel feldolgozni, az már segíthet. Tóth Vera
  7. Rendkívüli értékeket tulajdonítok annak, amikor megengedhetem magamnak, hogy megértsek másokat. Ez a kinyilatkoztatásszerû megjegyzés bizonyára furcsának tetszik. Meg kell-e engednem magamnak? Úgy vélem, igen. A másoktól hallott megjegyzések zömét inkább értékeljük vagy megítéljük, mintsem megértjük. Amikor valaki egy érzelmet, hozzászólást vagy védekezést fejt ki, szinte azonnal úgy reagálunk, hogy igaz, butaság, képtelenség, érthetetlen, inkorrekt, kellemetlen. Nagyon ritkán engedhetjük meg magunknak, hogy precízen megértsük, mit is jelent a másik számára az a kijelentés. Carl Rogers
  8. Jó lenne, ha az emberek nem félnének attól, hogy felvállalják az érzéseiket vagy a gondolataikat, és senkinek se kellene megerőszakolnia magát azzal, hogy olyan társaságban ül órákig, vagy olyan munkahelyen dolgozik, ahol nem akar. Sokszor a saját családunkkal, barátainkkal, szerelmünkkel sem merünk őszinték lenni, mert támadásnak veszik.
  9. Az emberek azt mondják, hogy mindig igazat kell mondani. De ezt nem gondolják komolyan, mert az öregeknek nem szabad azt mondani, hogy öregek, és azt se szabad kimondani, hogy valaki büdös, vagy hogy egy felnőtt fingott. És azt sem szabad mondani: "Nem szeretlek", hacsak az az illető nem viselkedett velünk borzalmasan.
  10. Az őszinteség nem jelenti azt, hogy kegyetlennek kell lenned másokkal. Nem kell mindent elmondanod nekik, ami nem tetszik bennük, hangoztatva, hogy ezt "az ő érdekükben" teszed! Néha jobb, ha nem tudjuk, hogy lelkük mélyén mások mit tartanak rólunk. Mások önbecsülésének tisztelete megkívánja, hogy néha inkább ke­vesebb, mint több igazságot mondj nekik. Napoleon Hill
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat