Ugrás a tartalomra
Rendkívüli értékeket tulajdonítok annak, amikor megengedhetem magamnak, hogy megértsek másokat. Ez a kinyilatkoztatásszerû megjegyzés bizonyára furcsának tetszik. Meg kell-e engednem magamnak? Úgy vélem, igen. A másoktól hallott megjegyzések zömét inkább értékeljük vagy megítéljük, mintsem megértjük. Amikor valaki egy érzelmet, hozzászólást vagy védekezést fejt ki, szinte azonnal úgy reagálunk, hogy igaz, butaság, képtelenség, érthetetlen, inkorrekt, kellemetlen. Nagyon ritkán engedhetjük meg magunknak, hogy precízen megértsük, mit is jelent a másik számára az a kijelentés.
Kapcsolódó idézetek
-
Gyakran egy másik ember véleményét többre becsüljük, mint a sajátunkat. Vagy ridegségnek tekintjük, ha más a véleményünk, mint neki. Pedig a vélemények csak ösztönzések, és nekünk önmagunkból kiindulva kell eldöntenünk, hogy helytállónak tartjuk-e őket vagy sem.
-
Azt állítom, hogy fontos az érzelmek kimondása. Vajon erre nem lehet ráfázni? Dehogynem lehet, ha valaki nem az adott helyzetben és adott pillanatban mondja ki. Ebben a világban, sajnos, nagyon sokszor nem lehet őszintén kommunikálni, nem lehet őszintén elmondani, hogy egy adott helyzetben mit érzek, mit gondolok. Ha valaki ennek ellenére mégis megteszi, vagyis a nem megfelelő helyzetben és pillanatban őszinte, akkor nagyon sokszor hülyének fogják nézni és kihasználják. A külvilágban tehát nagyon sokszor nem lehet a pozitív emberi értékek szerinti funkcionálni. Nem lehet.
Csernus Imre
-
Ízlésről ritkán érvelünk, de a rendről annál inkább. Amiről az adott időben meg vagyunk győződve, az a normális, az észszerû, a "rendes". Ami és aki ettől eltér, az rendetlen, értelmetlen, elfogadhatatlan. Mindannyian naponta hozunk ilyen ítéleteket mások viselkedéséről. Hányan és hányszor vitatkoznak arról, mikor kell felkelni, mi a megfelelő viselet, megszólítás, polgári magatartás és a családhoz, anyaföldhöz, pénzhez, politikához, tévénézéshez, autóvezetéshez, szelektív hulladékgyûjtéshez való helyes hozzáállás! Szemben az ízlésekkel és ösztönökkel, mások rendjére nem legyintünk rá, hogy hát igen, mindenki másképp csinálja.
-
A legtöbben nem tudnak hallgatni; késztetést érzünk, hogy értékeljünk, mert hallgatni túl veszélyes. Elsősorban bátorságra van szükség hozzá, aminek nem mindig vagyunk a birtokában.
Carl Rogers
-
Amit önismeretnek nevezünk, az gyakran valójában önértelmezés. Amikor döntést hozunk valamiről, és valaki esetleg megkérdezi, miért így döntöttünk, igyekszünk minél értelmesebb magyarázatot adni a viselkedésünkre. Ezt annyira gyorsan és olyan könnyedén tesszük, hogy úgy tûnik, mintha tudnánk a választ a kérdésre. És mivel ez egy értelmezés, néha persze hibázunk. Ugyanúgy hibázunk, mint amikor más emberek viselkedését próbáljuk értelmezni. Szóval vigyázz, amikor arról kérdezel valakit, miért csinál valamit, mert ha az iránt érdeklődsz, miért támogat egy ügyet, vagy miért ragaszkodik a munkahelyéhez, vagy miért nem lép ki a párkapcsolatából, akkor igazából egy olyan véleményt formálsz az illetőben, ami nem volt meg benne, mielőtt te neki szegezted a "miért" kérdést.
-
Vajon tényleg megpróbáljuk megérteni a többi embert, vajon valóban mindent elkövetünk ezért? Nem pont az ellenkezőjéről van szó, arról, hogy örökké, egész életünkben azt szeretnénk, hogy mások is olyannak lássák a világot, mint amilyennek mi látjuk? (...) Próbáljuk-e, vagy egyáltalán eszünkbe jut-e megérteni azokat, akik annyira mások, hogy valamiért kirínak a többiek közül? Merthogy nyilvánvalóan sokkal könnyebb elítélni másokat, ahelyett hogy megpróbálnánk megérteni őket. Azzal könnyítjük az életünket, hogy kijelentjük: ez a viselkedés vagy ez a gondolkodás nem normális, elítélem! Mintha az ember élete könnyebbé válna attól, hogy elítélünk másokat - észrevetted? És ki ne akarna kényelmesebb életet? De mi az, hogy normális? Ki vindikálhatja magának a jogot, hogy eldöntse? Nem csupán erőszak rejlik ebben a szóban: normális? Nem lehet, hogy a normális csak egy biztonságos kalitka, ami szépen körülvesz bennünket, az életünket, és sosem szabadulhatunk ki belőle?
Jón Kalman Stefánsson
-
Amikor önmagunkról, másokról vagy egyszerûen csak a dolgokról beszélünk, akkor az - így mondhatnók - szavakban megfogalmazott kinyilatkoztatás önmagunkról: azt akarjuk mások tudomására hozni, hogy gondolkodunk és érzünk. A többieknek lehetővé tesszük, hogy bepillantsanak a lelkünkbe.
-
Amikor hallgatunk valakit, aki válaszol a kérdéseinkre, nem is az illetőre figyelünk, nem igaz? Inkább saját magunkat hallgatjuk, a másik meg beszél, beszél. De magunknak mi magunk mondjuk meg: ez meg ez igaz, az meg őrültség, amaz pedig megint igazság. Ettől olyan izgalmas másokra figyelni. A közlés öröme abban van, hogy a lehető legkevesebb tévhitet terjesszük.
Richard Bach
-
Sokkal nehezebb megérteni, mint lesöpörni valakit az asztalról, lehülyézni, vagy ha valaki kiáll, őszinte, akkor megítélni, mert nagyon sokan azt szeretnék látni és hallani, amit ők gondolnak a világról. Ha nem azt látják, azonnal lezárnak.
Hadas Krisztina
-
Emberként automatikusan értékelünk és ítéleteket alkotunk: tetszik vagy nem tetszik, jó vagy rossz, pozitív vagy negatív. Ez természetünkből fakad. Gyors eszköz az agyunknak ahhoz, hogy felmérjen egy-egy helyzetet vagy tapasztalatot. Egyfajta mentális rövidítés. (...) Ha megállunk, és ítélkezés nélkül megengedjük, hogy minden úgy legyen, ahogy van, akkor rá tudunk nézni az adott tapasztalatra, elgondolkodhatunk rajta, és bölcsen választhatunk a lehetőségek közül, már ha egyáltalán úgy érezzük, szükségünk van valamire. Így eltávolodunk az automatikus reakcióinktól, amelyek nem mindig segítenek.