Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Azt hiszem, ez az, ami feltétlenül kell az embernek (...), az érzelem, az igaz, őszinte lángja a másik révén... egyszer, ha csak egyetlenegyszer is, ha csak három hónapig tart, akkor is.

David Herbert Richards Lawrence
🎖️ Katonatiszt ☸️ Buddhizmus
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Úgy érezte, hogy szerelmük a kezdeti lánggal ég, hiszen folyamatosan táplálja a vágy. (...) Ha az ember szeret, nincs szükség beszédre. A lelke mélyén tudja, érzi. Guillaume Musso
  2. Az (...) igazi szerelem és szeretet másokra is átsugárzik, életerőként hatja át azt, akit megérint, és emléke hosszú évek múltán is mély nyomot hagy abban, aki a részese lehetett.
  3. Egy embert azzal tudsz hosszú távra lekötelezni, amit a legjobban szeret. Mert azt feltétlenül viszonozni akarja. Csak érezned kell, hogy mikor jön el az ideje.
  4. Valakit szeretni kell - ez talán túl erős. (...) Elég, hogy valakit találjunk, aki rokonszenves, s egyszerre értelmesebbnek érezzük a napokat. Márai Sándor
  5. Én a szerelmet csak érzelmekre alapozva tudom elfogadni, amikor két embert az őszinte vágyakozás, az adni és kapni akarás hajt egymás karjaiba, és nem a puszta ösztönök.
  6. A szeretet a Másik által válik igazán szeretetté benned. És amihez neked az idők végtelensége sem elég, ahhoz Neki elég egy pillanat. Az a pillanat, amikor meglát, felfedez, megérez, amikor szüksége lesz rád. Mindarra, ami benned van. Ami érték, ami szerethető. Aminek létezését így Õ fogja bizonyítani. A Másik. Aki létezik. Csitáry-Hock Tamás
  7. Öt évvel ezelőtt csak reménykedtem, hogy találhatok magam mellé egy olyan lányt, akivel az összes sejtünkben tökéletesen passzolunk. Aki rendes, értékes és mégis ott lobog benne a csintalan, fékezhetetlen tûz. (...) Akinek törékenysége törődésre ösztönöz, aki mellett ébredni nem teher, akinek a csókjába minden porcikám belebizsereg (...). Aki kézen fog és kirángat a sötétségből. Akivel amellett, hogy egymásból táplálkozunk, szabadnak érezhetem magam. Aki miatt meghalnék, ha elveszíteném. Lakatos Levente
  8. Voltaképpen elég, ha egyetlenegy valaki tudja az emberről az igazságot. Elég ahhoz, hogy az ember élni tudjon. Szabó Magda
  9. A reménytelenül hosszú perceket, napokat, hónapokat, éveket csak egy módon lehet túlélni: ha hiszünk abban, amire, akire várunk. S közben az idő szeretetté alakul, és a percek múlásával egyre növekszik. Csitáry-Hock Tamás
  10. Képtelenség igazán kiszeretni valakiből. (...) Azt hiszem, hogy ha szerelmes lesz az ember, igazán szerelmes, akkor az egy életre szól. Minden más csak élmény és illúzió.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat