Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A szeretet a Másik által válik igazán szeretetté benned. És amihez neked az idők végtelensége sem elég, ahhoz Neki elég egy pillanat. Az a pillanat, amikor meglát, felfedez, megérez, amikor szüksége lesz rád. Mindarra, ami benned van. Ami érték, ami szerethető. Aminek létezését így Õ fogja bizonyítani. A Másik. Aki létezik.

Csitáry-Hock Tamás
💍 Feleség 🎖️ Katonatiszt
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A szeretet éppen azt jelenti, hogy rá van szükséged, a másikra, akinek jót, szépet, kedveset akarsz adni, mindent, amit fontosnak tartasz, amiről tudod, hogy az ő lelkét építi, szépíti, amitől valamilyen édes érzés járja át. És egészen nyilvánvaló, hogy csak ő fontos számodra, senki más. Csitáry-Hock Tamás
  2. A szeretet engedi, hogy a másik legyen. Óvatosan, törődve, vigyázva, de a szeretet csak azt akarja, hogy a másik legyen, úgy, ahogy van. Hogy az lehessen aki, ami. Feldmár András
  3. Nem ismerhetjük teljesen a másik embert, csak akkor, ha szeretjük. A szeretet által látjuk meg benne a lehetőséget. A szeretetünk által látja meg a szeretett személy is a benne rejlő lehetőséget. És ha kifejezzük, a lehetőség valóra válik.
  4. A szerelem ott van a mindennapokban. Találd meg először a pillanatban, hogy felismerhesd valakiben. Nagy csalódás lesz, ha kizárólag mástól vágysz rá. Lásd meg egy pillanatban, egy ölelésben, egy csodában, egy telefonhívásban, egy dalban, egy hangban, bármiben, hiszen ami szeretetből, szívből készült, az bizony mindig többé tesz, feltölt, csak merned kell elfogadni azt, ami szerelmet ad, mosolyt, boldoggá tesz, hiszen a valódi szerelem először a mindennapokban születik meg, ott kell észrevenni, befogadni, meglátni. Az, aki erre képtelen, valójában hiába várja, hogy majd valakitől megkapja az érzést. Amíg nem tanulod meg észrevenni magad körül, magadban, az életedben, addig esélytelen, hogy bárki teljessé tegyen. Oravecz Nóra
  5. A szeretet azt a vágyat kelti életre szívemben, hogy a másik boldog legyen, és kész vagyok ennek érdekében bármit megtenni: időt adni neki, ha időre van szüksége, figyelmet, ha figyelemre van szüksége, és szabadságot, ha szabadságra van szüksége.
  6. A szeretet az a különleges dolog, amit minél jobban átélsz, minél több embernek adsz belőle, minél több felé és intenzívebben árasztod, annál több lesz belőle neked is. Ara Rauch
  7. A boldogság bennünk, általunk születik meg. Egymás által. Egyedül, egymagadban hiába próbálsz boldog lenni. Ehhez szükséged van a másikra. Nem azért, hogy ő boldoggá tegyen. Hanem azért, hogy te boldoggá tedd. És ha ő boldog lesz, te is azzá válsz. Általa. Miatta. Tőle. És önmagadtól. Vagyis, kettőtöktől. Mert a boldogság maga az örömszerzés. És ez csak együtt lehetséges. Vele. Csitáry-Hock Tamás
  8. A szeretet az, ami a látványon túl van. Megszületünk az ösztöneinkkel; ez az alapállapot. Kísérletet teszünk meghaladására; szemlélünk, látunk. És amikor a látásban - a másik emberben, egy különösen tiszta október végi égben estefelé -, azaz a részletekben megpillantjuk magunkat, ott van (talán) a szeretet. Babiczky Tibor
  9. Aki szeret, az kilép önmaga belső világából, hogy befogadja a Te fogalmának lényegét. Ez a Te, amely rajtam kívül van, mégis oly közel, segít megérteni, amennyiben meg akarom érteni, és engedem, hogy ki vagyok valójában. Jorge Bucay
  10. Van az a szeretet, amit nem tudsz leírni, ami túlmutat mindenen, amit valaha éreztél, mert több, erőteljesebb, megszakíthatatlan, amolyan mindent felülíró. (...) Ha kell, elengeded, megválsz tőle, kiiktatod, élsz nélküle, mert tudod, hogy mindennek idő kell, és néha a legnagyobb próba pont az idő, ami megmutatja az igazi érzéseket, azt, hogy valójában semmi sem számít, csak az, hogy vagytok egymásnak. Oravecz Nóra
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat