Azt hiszi az ember, hogy csak a szerelemtől törhet össze a szíve. Az egyetlen, ami éltet és felvidíthat, vagy elpusztíthat. Aztán... anyává válunk.

Kapcsolódó idézetek

1. Azt hiszed, csak az igaz szerelem képes összetörni a szívedet, hogy az az, ami az életedet fénnyel járja át, vagy tönkreteszi. Aztán anya leszel.
2. Anyának lenni azt jelenti, hogy [az ember] szíve megdermed a félelemtől és a vágytól, hogy még több szeretetet adhasson. Azt sem mondta senki, milyen közel áll egymáshoz ez a két érzés.
3. Azzal nyugtatjuk magunkat, hogy a baj csak másokkal esik meg, nem velünk. Aztán egy nap bekövetkezik. Lerombol mindent. Az emlékeket, az érzéseket. A szív megtelik fájdalommal, betelepszik, nézi, ahogy szenvedsz. Azt mondjuk, hogy ezt nem lehet túlélni, de aztán az élet fogva tart, nem tudni, miért.
4. Gyermekkorban... akkor boldog az ember. Azt hiszi, elvarázsolt helyen él. Aztán felnövünk, és megszakad a szívünk.
5. Az ember mindent megtesz a gyerekéért. Mindent megad neki. Mindent! Beleértve a hatalmat is, hogy összetörje a szívét.
6. Szerelem nélkül a házasság túl könnyen válhat szívfájdalommá. (...) Csak a szerelem biztosíthatja, hogy egy házasság mûködni fog.
7. Az emberi szív (...) hiába tört össze egyszer vagy többször, van az az anyag, ami újra és újra összeforraszthatja, és ez az anyag maga a szerelem. Papp Csilla
8. Akkor leszünk felnőttek, ha a szüleink meghalnak, mondogatja anyám, akinek meghaltak a szülei. Pedig nem. Akkor leszünk felnőttek, ha a mindent elsöprő szerelem megérkezik. Nem a csajok, nem a házasság, nem. Ezeket túl lehet élni. Az igazi szerelem elsöpri az életet, igen. Cserna-Szabó András
9. Az egyetlen alkalom, mikor az emberszülő igazán szereti a gyerekét, az, ha hordágyon hozzák haza. Akkor felszabadul valami atavisztikus, állati ragaszkodás. Az anya szíve megszakad, de attól szakad meg, hogy életében nem tudta eléggé szeretni a kis mihasznát. Thornton Niven Wilder
10. Ekkor már tudta, hogy nem csak egyféleképpen tud összetörni egy szív. Néha az élet súlya, a felelősség, a születése folytán kapott feladat és a sok teher is elég ahhoz, hogy úgy agyonnyomja, hogy levegőt se kapjon. Még akkor sem, ha a tüdejének semmi baja. Néha pedig a sors kegyetlensége a felelős érte, amely messzire sodorta attól az úttól, ahol úgy gondolta, hogy majd megállapodik. Néha csupán a kor, a fiatalsággal szemben. Vagy a betegség az egészséggel szemben. De attól is lehet, hogy csak belenézel a szerelmed szemébe, és a hála, amelyet érzel, amiért ott van veled, oly hatalmas, hogy a szíved túlcsordul... hiszen megmutattad a legbelső énedet, és ő nem menekült el, nem fordított hátat; elfogadott és szeretett, melletted volt örömben és bajban... vagy mindkettőben egyszerre. J. R. Ward