Papp Csilla

A szerelem irányíthatatlan, cikázik jobbra-balra, van, hogy elsuhan melletted, van, hogy lemarad tőled, többször is eltalálhat, de jegyezd meg, egyszer, de csakis egyszer történik olyan, hogy két embernek azonos időben nyílegyenesen lő bele a szívébe.

Nincsenek fogalmaink arra, hogyan tudja a szerelem a szívet újra és újra összetörni, majd megragasztani. Ebben a pillanatban csak azt tudtam, milyen az, ha a szerelem szétfeszít, megöl, romjaimba dönt, és ha fojtogató erővel taszít a mélybe, vagy ha egyszerûen szétzúz... ha, mint a sav, szétmar... ha mar.

Ne mások szemében lásd magad, legyél te a saját lelked tükre!

A szerelemnek csak a szikrája az első időszak, a lángjai akkor lobbannak fel, amikor a két test lélekben is össze tud kapcsolódni, addig az a valami, ami vonz a másik felé, csak a kezdet, csak valami nagyon nagy mélységû és magasságú, iszonyú tág amplitúdójú érzeleminga, ami lüktet a gyomor és a szív tájékán felváltva. Kattan jobbra és balra, és az ereidben lüktető vér pulzálása nem hagy megnyugodni. Egyre csak ûz és hajt afelé, hogy megtudd, a másik is ezt érzi-e. Hogy vajon az ő metronómjának a hangja egy ritmusban kattog-e a tiéddel.

Nem tudjuk mások életét befolyásolni, csak sodródunk a sajátunkban, és bízunk abban, hogy fenn tudunk maradni a fájdalom tengerének felszínén.

Hiába a fizika vagy a kémia összes törvénye, még a filozófia sem alkalmas arra, hogy meghatározza azt a mestermunkát, amit a szerelem végez.

Az emberi szív (...) hiába tört össze egyszer vagy többször, van az az anyag, ami újra és újra összeforraszthatja, és ez az anyag maga a szerelem.

A könnycseppjeinkkel együtt kiürül belőlünk a bánat, és fehérre mossa a lelkünket. A sírás utáni hófehér lelket az emlékek sokasága pettyezi be újra és újra.

Hogy a fájdalomnak hányféle arca van? Õ a legnagyobb átalakulómûvész. A fájdalom számtalan formáját tapasztaljuk meg életünk során, kezdve attól, hogy lehorzsoljuk a térdünket. A fájdalom teljesen más dimenzióját éljük meg a fizikai sérüléseinkkor vagy amikor csalódás ér.

Az élet mindig előrefelé halad, és talán éppen ez a legnehezebb benne: sosem tudjuk visszaforgatni az idő fogaskerekét. Ha hibázunk, azt már nem tudjuk megmásítani, de lehetőségünk van rá, hogy megbékéljünk vele, és előrenézve ne kövessük el újra.

A holnap a legígéretesebb szó a világon. Vajon számunkra mit tartogatnak a holnapok?

Mindannyian fejlődünk. Nem feltétlenül azonos ütemben, hanem a saját ritmusunkban. Az az igazság, hogy ahogyan telnek az évek, tudjuk súlyozni a korábbi cselekedeteinket.

Az élet hullámvasútján a legizgalmasabb, hogy amikor a sors egyik kezével elvesz, akkor a másikkal egyszer, valamikor, bármikor, akár teljesen váratlanul, akár egy lehetetlen helyzetben is, de adni fog. Sohasem tudjuk, mennyit kell várnunk, de meggyőződésem, hogy az út végén meglesz az egyensúly.

A szerelem senkinek sem könnyû, olyan terep ez, ahol mindenki azonos esélyekkel indul, és mindenki ugyanazokat a pofonokat gyûjti be.

Hogy bajban ismerszik meg a jó barát, szerintem baromság. Amikor az ember bajban van, akkor tobzódnak körülötte az emberek, sajnálkoznak, kíváncsiskodnak, és örülnek, hogy ők jobb helyzetben vannak nálad. Persze vannak kivételek, de alapvetően szerintem ilyen az emberi természet. Jobban el tudja viselni, ha más rosszabb helyzetben van, mint ő maga. Na, de ha jobb az életed, akkor már nehezebb jó barátnak lenni. Amikor tükröt tartasz eléjük, és magát rosszabbnak látja, na, azt már kevésbé szeretik az emberek.

A hazugság kétélû fegyver, néha elfedi a szíven szúró valóságot, és van úgy, hogy jobb azt nem megmutatni, akkor nem hal bele senki sem, ám néha kegyetlenül hátba döf, és pillanatok alatt elvéreztet. Kegyes hazugság - szoktuk mondani. Jobb néha nem tudni az igazat.

Nem kell mindig az okokat keresni. Elég, ha megpróbálunk a nap felé fordulni, akkor is, ha az a hátunk mögött ragyog. Csak tegyünk úgy, mint ahogyan a napraforgók!

Néha úgy érzem, mintha a lelkem egy fa volna, aminek a levelei messzire repülnek, a fatörzs meg a földbe gyökerezve bámulna utána.

Ilyen a természetem: férfire nincs szükségem, de süti nélkül meghalnék.

Azért teremtette Isten a könnyeket, hogy kitisztíthassuk a lelkünkben porként lerakódó fájdalmunkat.