Ugrás a tartalomra
Azt mondjuk a gyerekeinknek: "nem számít, hogy nyersz, vagy vesztesz", de legyünk őszinték. A győzelem elég jó érzés. Semmi sem fogható ehhez a csodás pillanathoz. Azt hiszem, valószínûleg minden szülő ezt kívánja a gyerekének. És tudják, egy kicsit saját maguknak is. Így néha túl keményen próbálkozunk. És ez sok nehezteléshez és bûntudathoz vezethet. Szóval, mi az, ami túl sok? Én arra jutottam, hogy a bûntudat eltûnik, a díj pedig örök.
Kapcsolódó idézetek
-
Egy győzelem nem változtatja meg az életemet. Könnyebb lesz az élet, ha nyersz? Nem hiszem. Persze mindig kellemes érzés győzni, annak ellenére is, hogy a következő verseny már ismét ugyanaz a régi kihívás. Ha nyersz, az szép, de az emberek ezt nagyon gyorsan elfelejtik. Sokszor elég mindehhez egy futam is, és már nem is emlékeznek arra, hogy nyertél.
Kimi Raikkönen
-
A győzelem számomra a minden. Sokkal jobb úgy nyerni, hogy korábban már vesztettél. Soha nem fogom elfelejteni ezt a nagyszerû érzést.
Kimi Raikkönen
-
Gyerekkorunkban szinte mindannyian, akik itt vagyunk, (...) azt hittük, hogy az igazság automatikusan felülkerekedik. Hogy az erény elnyeri jutalmát. Hogy a jó győzedelmeskedik a rossz felett. De fokozatosan rá kell döbbennünk, hogy ez nem így van. (...) Az embereknek önmaguknak kell kikényszeríteniük az igazságot, és ez nem könnyû. Mert a hatalomra gyakran veszélyes lehet az igazság, és gyakran nagy kockázatot kell vállalni a hatalom elleni harcban.
-
Nem vagyok gyerek, akinek mindenféleképpen győznie kell. (...) Ne hagyd, hogy úgy győzzek, hogy nem érdemlem meg, és nem érzem azt az örömet, hogy én vagyok a jobb.
Paulo Coelho
-
Az erő és hatalom iránti vágy már kiskorunkban belénk ivódik. Gyermekként arra tanítanak minket, hogy a jó győzedelmeskedik a gonosz felett, de felcseperedvén rájövünk, hogy semmi sem ilyen egyszerû. A gonosz mindig otthagyja nyomát.
-
Létezik-e vajon nagyszerûbb újság annál, hogy nem veszíthetünk, hogy győzelemre vagyunk ítélve? Biztos győztesek vagyunk attól a pillanattól kezdve, hogy felismerjük: mindannak, ami velünk történik, az a célja, hogy tanítson bennünket. Megtanítson arra, amit utunk során tudnunk kell.
-
A lényeg a győzni akarás! A való életben sem nyerhetünk mindig. Van, hogy nyerünk, és olyan is van, hogy veszítünk.
Murakami Haruki
-
A győzelemért minden kényelmetlenség elviselhető. Ezért semmilyen szenvedés nem lehet túl sok!
Agatha Christie
-
Mi a győzelem és mi a vereség? Ugyanolyan nehéz újra megpróbálni, mint elengedni: elengedni a szenvedést, a fájdalmat, a félelmet. Ahelyett, hogy azt mondanánk, csatázunk, harcolunk, győzünk vagy veszítünk, miért nem mondjuk el az igazat? Betegek leszünk, kapunk gyógyszert, valaki él, valaki nem.
-
Az is lényeges, hogy ti mint szülők mit vártok el a gyerekeitektől. Segítetek levenni a válláról egy csomó megfelelni akarást, és biztatjátok, terelgetitek, hogy azt fejlessze magában, amit szeret, vagy azt követeltek meg, hogy kitûnő legyen? A gyerekek egy része annyira okos, hogy mint a szivacs a vizet, úgy szívja magába az információt. Elég csak figyelnie, tanulnia sem kell otthon. Szuper! Nagyszerû! A másik részük meg hazamegy, és két-három-négy órán át gyakorol, tanul, azután pedig szorong, ha valamit nem tud. Az ilyen gyerekből ugyanilyen, rettegő és megfelelni akaró felnőtt lesz, ami előbb-utóbb megbosszulja önmagát, mert a lelket nem lehet becsapni. Szóval, ne szívjátok a vérét! Ne akarjátok, hogy kitûnő tanuló legyen! Örüljetek, ha ez könnyedén megy, de ne várjátok el!
Soma