Azt tartják (...), hogy vétkeink ára a halál. De előfordul, hogy fényûzés az ára. Nem tudom, melyik az elviselhetetlenebb. Távol a meghitt családi élettől, melynek valódi értékét csak akkor érti meg az ember, ha vissza már nem vezet út.

Kapcsolódó idézetek

1. Nem szeretjük, hogy élünk. Nem örülünk neki. Holott nagy kiváltság lehet az élet, ha végül halállal kell megfizetnünk érte. Kertész Imre
2. - Miért csinálják? Miért áldozzák fel az emberek az életüket? - Ha valaki eltávozik, annak vége. A múltja, a jelenne, sőt még a jövője is eltûnik. Bevetésen a halál, dicsőn vagy dicstelenül, de mindig túl gyorsan érkezik. Nem válogat. Ám még a halálukon levőknek is vannak álmaik. Abban viszont mind megegyeznek, hogy vannak számukra fontos dolgok: szülők, gyermekek, barátok, szerelmek. Azok, akik pótolhatatlanok. Megbíznak egymásban és segítenek. Azok, akikkel születésünk pillanatában találkozunk, és a halálunkig mellettük élünk. Végül ezek a láthatatlan fonalak az idő múlásával erősebbé válnak a legerősebb kötélnél. Nehéz elmagyarázni. Mindannyian a kör részei vagyunk. A kör pedig a mi családunk.
3. Az élet mindenféle formájában olyan becses, a leghalványabban, a leghitványabban élő lángja olyan kipótolhatatlanul, olyan visszahozhatatlanul drága, annyi örömlehetőséget nyújt a nyomorékok legnyomorékabbjainak is, hogy nem szabad, nem szabad, nem szabad ölnünk.
4. A múltat nem lehet elfelejteni, kitörölni. Úgy tenni, mintha nem lenne az életünk meghatározó része. Mert egyszer úgyis utolér minket. A múlt olyan, mint egy gennyedző seb, amit hiába fáslizunk be, az anyag alatt egyre csak rothad, bûzlik, váladékozik, mert nincs kitisztítva, s ezáltal megállíthatatlanul végigfertőzi az egész testet. S amikor végre észrevesszük a sebet, amely régóta ott volt, de megpróbáltuk egyre csak elfedni és tudomást sem venni róla, már késő. Addigra haldoklunk tőle. Megmérgezte a testünket és a lelkünket. Az életben mindennek ára van. Minden döntésnek, minden kimondott szónak, minden cselekedetnek. És minden összeadódik. Aztán egyszer, éppen akkor, amikor a legkevésbé számítunk rá, és azt hisszük, megúsztuk, eljön az elszámolás ideje. És akkor meg kell fizetnünk bûneinkért.
5. Akiknek megadatik, azok legtöbbször életük felperzselésével és túlságosan korai halállal fizetik meg a zsenialitás árát. Mintha olyan egyezséget kötnének, melyben az életük a tét. És azt már nem tudom megmondani, hogy istennel vagy az ördöggel egyezkednek-e. Murakami Haruki
6. Egyeseknek az elkötelezettségük a hitük, feláldozzák maguk egy másik személyért, vagy egy elvont eszméért. Számomra az elkötelezettségnek van egy árnyoldala is, egy sötétebb út, ami folyamatosan felvet egy kérdést: milyen messzire mehetek el?
7. Az élet meghalás, hiába szépítjük. (...) Bûzlik is tőle, mármint az élet. Ha másképp érezzük, elfogultak vagyunk. Thomas Mann
8. Bármilyen közel vagyunk a célhoz, sohasem biztos, hogy megérkezünk. A lehetetlennek iszonyatos ára van. Ha pedig egy bosszú lehetetlen, annak az az ára, hogy többé nem térhetünk haza.
9. A hûtlenség elfogadhatatlan - túlságosan sértő. Vagy különválnak útjaink, és akkor egyedül cipeljük a fájdalom terhét, vagy megbocsátunk a hûtlenség elkövetőjének.
10. Nem bírom elhinni, hogy vannak szenvedélyek, melyek egy életen át füstölögnek a lélekben, fojtott lánggal és füsttel, mint azok az alvilági égések, mint a bányatûz... Lehet, hogy van ez is; de én azt hiszem, az élet kioltja az ilyen tüzeket. Talán erősebb egy-egy szenvedély, mint az élet, az értelem, az idő. Mindent megperzsel, mindent eléget? Márai Sándor