Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Azzal nyugtatom magam, jobb, ha az ember akkor hal meg, amikor még élni szeretne, mint akkor, amikor már meg szeretne halni. (...) Ha az ember még élni akar, akkor van valami, amit szeret. Ez megnehezíti, de meg is könnyíti a dolgot. Nézd, nekem mindenképp meg kell halnom, és most hálás vagyok a sorsnak, hogy te az enyém voltál. Hiszen magamra is maradhattam volna, boldogtalan is lehettem volna. Akkor szívesebben haltam volna meg. Így persze nehezebb. Másrészt viszont tele vagyok szerelemmel, mint a méhecske mézzel, amikor esténként visszatér a kasba. S ha választanom kellene a kétféle lehetőség között, csak ezt választanám.

Erich Maria Remarque
🔭 Csillagászat 💍 Feleség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az a tudat vigasztalt, hogy ha már meg kell halnom, olyasvalaki helyett halok meg, akit szeretek. Nemes célért, éppenséggel. És ez azért számít valamit. Stephenie Meyer
  2. Könnyen mondja, állítja az ember, hogy inkább a halált választja, mint a kegyetlen életet, ám ha közel kerül a választáshoz, ráeszmél: a kegyetlen élet is jobb a halálnál, mert abban talán még akad egy halvány reménysugár, ami sorsa megváltoztatásával ámítja a lelkét.
  3. A halálra gondolok, kedvesem, és mosolygok. Mert az ember él, szeret, akar és elér, de minden beteljesülés egy neme a veszteségnek is, hogy utána nyugodtan el lehessen menni, ha kell, egészen is el... S miért is irtóznak az emberek úgy a haláltól? Hiszen az nem lehet rossz. Ellenkezőleg, nagy mélység, nyugalom, béke hív benne, és szabadság, amiről a lélek, amíg az ember él, csak úgy álmodik...
  4. Akkor belém fogsz szeretni? Szeretném, ha belém szeretnél. (...) Akkor egyszerûbb lesz élnem is, meghalnom is. Dmitry Glukhovsky
  5. Szeretek élni. Néha persze rajtam is eluralkodik a vad, kétségbeesett, elviselhetetlennek tûnő szomorúság, de ha már túl vagyok rajta, tudom, hogy pusztán létezni, életben lenni nagyszerû dolog. Agatha Christie
  6. Nem szeretnék élni, eleget éltem már, a halál csak megnyugvást hozna a számomra. Ha meghalok, nem kell többet aggódnom mindenféle csip-csup dolog miatt, nem kell főznöm és mosnom az uramra meg a fiúkra, nincs fáradtság, nincs fájdalom; ha meghalok, nincs más, csak a nyugalom, még annál is nagyobb nyugalom, mint kislánykoromban. Jü Hua
  7. Maga a halál megtapasztalása a legkönnyebb. A nehezén korábban kell túljutni, amikor az ember még reménykedik. Ha azonban szilárdan elhatározzuk, hogy meghalunk, a többi már könnyen megy. Sebastian Fitzek
  8. Mert ha vidám vagy, meg akarom kétszerezni vidámságodat; ha bús vagy, akkor meg akarom felezni veled a bánatot és így öröm lesz az néked, mélyebb az örömnél. És ha jól érzed magad, mulatsággal és változatossággal fogom üdíteni lelkedet; ha pedig beteg vagy, ápolni foglak; és ha fáradt vagy, a keblem lesz majd alvópárnád, hol nyughatol - s éjjel és nappal a lelkem a lelkeddel lesz és karom ölelni fog. És ha nem kívánsz, távol leszek; és ha ismét akarsz, ott leszek nálad. És ha előtted halok meg, úgy rendjén van és le kell mondanod rólam - ám ha te hagysz engem itt hátra, akkor követni foglak a máglya tüzén keresztül, mert nem akarok nélküled élni egyetlen napot sem.
  9. Szerintem az emberek nagy része azt hiszi, nincs rosszabb annál, mint ha valaki haldoklik. Pedig van: ha annak a halálát kell végignéznünk, akit nagyon szeretünk, azzal a tudattal, hogy nekünk tovább kell élnünk.
  10. Szeretni annyit tesz: meghalni. Amíg élek, nem szerethetek. Vajon élnem kell vagy meghalnom? Szeretnem kell avagy megtagadnom a szerelmet? Olyan nehéz az egész, olyan nehéz! Kanehara Hitomi
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat