Ugrás a tartalomra
Bár élő, valaha élt emberek életrajzát írom, de hogy hogyan írom meg és mit emelek ki belőle, az mindig rólam is szól. Minden életrajzíró magáról is ír egy kicsit.
Kapcsolódó idézetek
-
Az önéletrajzírás: kutatás. Adva van egy vizsgálati személy szőröstül-bőröstül, mindennel, amit egy ember önmagáról tudhat, nem feledve, hogy egész folyamatos környezetünkkel együtt vagyunk azok, akik vagyunk. Az én tehát igen sok embert jelent. Az önéletrajzíró a fogamzás pillanatában megkapta szüleitől - és rajtuk át még ki tudja, ki mindenkitől - a kutatási feladatot, cipelnie kell a témáját holtáig.
Konrád György
-
Az én önéletrajzom sokkal inkább az, amit én írok, nem ami velem, estleges személlyel, megesik. Önélet az, amit én hozok létre. És ha ezt megértjük, onnantól teljesen mindegy, hogy én mit éltem meg fizikailag az életemben.
Tóth Krisztina
-
Minden ember, aki egy kicsit is ír, vagy aki embereknek dolgozik, ebből él. Abból, hogy én tudjam, neked mi felel meg. Igyekszem megfelelni, ez a feladatom.
-
Az író természetesen alapvetően mindig önmagáról ír.
Stefan Heym
-
Minden írásról azt gondolom, hogy amit én leírtam, az a fele. A másik felét az olvasó teszi hozzá, mellérakja a saját élményeit, gondolatait, ilyen alapon ahányan elolvasnak egy könyvet, az annyiféle könyvvé válik.
Vámos Miklós
-
A pszichológusok élete nagyon hasonlít az írók életére, ahogyan minden író magát írja, minden pszichológus magát hallgatja. Hú, gondolja, ez az élet nagyon hozzászól az életemhez.
Háy János
-
Az író, ha valóban író, önmagából kiindulva és legtöbbször önmagáról ír, és ha a szavai jelentenek valamit, az csupán azért lehetséges, mert hû önmagához, a saját hangjához és ritmusához. A tartalom, a téma az írás mellékterméke, nem pedig a lényege.
Aharon Appelfeld
-
Az író mindenről írjon, csak ne közvetlenül a saját életéről; bár örökké önnön élményeiből táplálkozik, neki mindig másokra kell figyelnie.
-
Minden íróban van egy benne élő olvasó. Íróként egyedül a bennem élő olvasónak akarok megfelelni.
Cserna-Szabó András
-
Akkor tudok igazán önmagammal lenni, amikor írok. Ez egyfajta utazás a bennem lakó lélek megismerésére, mert minden történetemben picit benne vagyok én is.