Ugrás a tartalomra
Bár minden betegség más, és minden beteg másképp reagál egy adott betegségre, a betegségeknek van egy közös vonásuk: az egyensúlyi helyzetben beállt kedvezőtlen változás. Ez megtörténhet testi és lelki szinten egyaránt.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberiség betegséggel, és a betegségek és a tünetek viszonyával kapcsolatos nézetei tévesek lehetnek. A betegség és annak tünetei sokszor nem azonosak egymással. A betegség valami élő és láthatatlan - tulajdonképpen olyan, mint egy szellem -, ami megtámadja a testet, és tüneteket okoz, és a tünetek minden egyes embernél eltérőek lehetnek. És néha az is előfordul, hogy semmiféle tünetet nem okoznak.
-
A lélek torzulásai és betegségei (...) érzésem szerint "egészségtelen" állapotot hoznak létre, ily módon egyenes úton vezetnek a testi betegségek kialakulásához olyannyira, hogy a test azon pontján jelennek meg a tünetek, amelyek analógiában állnak a lélek bajaival.
-
A lelki betegség olyan, hogy a betegség okozta rossz állapot mellé ráadásként még azzal a ténnyel is szembe kell néznünk, hogy lelki betegségünk van.
-
Az élettel az a helyzet, ahogy azt mostanra már mind tudjuk, hogy soha nem a terveink szerint alakul. Egyszerûen nem. És különösen akkor nem alakul a tervek szerint, ha megbetegszel.
-
Még akkor is, ha az orvos csak a testi tüneteket ismeri, gyakran csak félig ismeri a bajt, amelynek gyógykezelésére fölkérték. A betegség látszólag különálló valami, és mégis... talán csak egy lelki baj kifejezése.
Nathaniel Hawthorne
-
Ha kiderül, hogy gyógyíthatatlan beteg az ember, a viselkedése kiszámíthatatlanná válhat. Mindenki másképpen fogadja, és másképpen reagálja le.
Cselenyák Imre
-
A boldogtalan szerelem is betegség, ugyanúgy zajlik le, mint a testi megbetegedés. Fejlődik és rosszabbodik, vagy javul és megszûnik, nem marad állandóan egyforma.
-
Mindenki egyéni módon beteg, egyéni módon egészséges, az azonos fájdalmat mindenki másként éli meg.
-
Mennyi mindenre képes egy betegség! Mennyi mindent képes kihozni egy emberből! De miért kell ahhoz betegnek lennie, vagy beteggé tennie magát egy embernek, hogy az változtatásra kényszerítse? Miért kellenek ennyire súlyos élethelyzetek?
-
Nem vagyunk egyformák. Ami egyikünknek mûködik, lehet, hogy másikunknak ártalmas. Ahogy mondani szokták, ami az egyik embernek étel, a másiknak méreg.
Julian Brass