Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Bármennyire kinevetjük is a csodákat, amíg erősek, egészségesek vagyunk és kutya bajunk, ha életünk úgy fordul, hogy csak a csoda mentheti meg, hiszünk ebben az egyetlen, kivételes csodában.

Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin
🌙 Éjszaka 🧭 Lelkiismeret
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az életben mindennek csak annyi jelentősége van, amennyit tulajdonítunk neki. Az emberi lét egyik csodája épp az arra való képességünk, hogy bármely adott eseményt fel tudunk ruházni csodálatos és felemelő, vagy épp szörnyûséges és kétségbeejtő jelentőséggel. Tony Robbins
  2. Csodák vannak, legalábbis hinni kell benne, hinni úgy, mint a gyógyulásban, az életben meg a halálban. Szentesi Éva
  3. Soha, de soha nem szabad feladni, mert igenis vannak csodák. Csak eléggé kell hinni bennük, akkor is, amikor a vágyott végeredmény reménytelennek látszik.
  4. Kételkedünk a csodákban, de amikor megtörténnek, úgy fogadjuk őket, mintha mindennapos események lennének.
  5. Csak akkor érthetjük meg az élet csodáját, ha hagyjuk, hogy a váratlan megtörténjen. Paulo Coelho
  6. Néha történnek csodák. Teljesen váratlanul. Amikor nem is számítunk rá. Egyszerûen csak megtörténnek. (...) Sajnos az életben rossz dolgok is történnek. És persze csodálatos dolgok. Erre is gondolni kell. Mindig. Bármikor. Thomas Brezina
  7. Csoda az, ami bennünk és körülöttünk van - de nem vesszük észre. Amíg éljük, azt hisszük, természetes... Csak amikor elmúlt már, döbbenünk rá, hogy csodában éltünk. Utólag. De akkor már késő. Müller Péter
  8. Én hiszek a csodában. De a csodát nem csak a természet titokzatos erőiben látom, amelyekre rábízom magam, ha véges tudományom kimerül. Igazi csodának tekintem azt is, amit magam érek el az eszemmel, a tudásommal, az ügyességemmel és csillogó acélmûszereimmel.
  9. Léteznek orvosi csodák. Bár mi, akik a tudományra esküdtünk fel, nem szeretünk hinni a csodák létezésében. De léteznek, történnek dolgok, amikre nincs magyarázat. Nem irányíthatjuk őket, de megtörténnek. Élünk a csodával, ha rátalálunk, átnyúlunk a szakadékon. Bár lehetetlennek tûnik, és nélkülöz minden logikát, átérünk.
  10. A csodák nem mások, mint mesék, amelyekbe mindannyian belekapaszkodunk, azt kívánva, bár igazak volnának. Dan Brown
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat