Téma
Lelkiismeret idézetek
-
Ha gyereked lesz, már nem látod annyira sötéten a világot, mint korábban. Tompul a világ abszurditása és rútsága, az emberek többségének határtalan ostobasága, és azok gyávasága, akik falkában támadnak. Ha gyereked van, fényesebben ragyognak a csillagok az égen. Minden hibádat, tévedésedet és baklövésedet helyrehozza a hála, amit a gyermek tekintetében látsz. Guillaume Musso
-
A Föld országai mind arra törekszenek, hogy amit csak lehet, a saját javukra hasznosítsanak. Az írott történelem során az elég szerencsés, a természeti erőforrások hasznosítására képes civilizációk olyan technológiákat fejlesztettek ki, amelyek elősegítették megerősödésüket és végső soron a mások feletti uralmukat. Tim Marshall
-
Nem helyesebb, megtisztelőbb fogalommal birnak-e az istenség méltóságáról azok, kik azon meggyőződésben vannak, hogy az isteni bölcseségnek nem lehetett szüksége a természettörvények fölfüggesztésére, a józan észszel ellenkezésben levő absurdumokhoz folyamodásra a végett, hogy a maga nagyságát, jóságát és mindenhatóságát az emberek előtt kijelentse? Mentovich Ferenc