Ugrás a tartalomra
Csak azokat szeretjük igazán, akik alkatunk mélyéhez tartoznak. A többi - merő keresés, ügyetlen erőlködés, akármilyen sok helyet foglalnak el az ember életében. Üresjárat.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember csak idegeneket szeret igazán. Akiket nem ismer, akik tele vannak titokzatossággal.
Gyurkovics Tibor
-
Kár olyan után kepeszteni, akinél úgysincs esélyünk. Szeressünk bele abba, aki hozzánk illik. A boldogság titka, hogy éppen olyat akarj, ami jár neked.
Szendi Gábor
-
Keresni, várni, semmit sem akarni,
Szeretni, vágyni, egyedül maradni.
Nézni a világot becsukott szemekkel,
Látni azt, amit még nem látott ember.
Teller Ede
-
Az emberek - hidd el - csak szeretni akarnak valakit. Mindenkiben van egy nagy-nagy adag szeretet, mely nem találja helyét.
Kosztolányi Dezső
-
Csak ennek van értelme. Szeretni valakit ''csak''. Ok nélkül, indok nélkül. Csak azért, mert van, mert létezik, mert megszületett. Érted, neked. Minden más őrültség. Megfelelni elvárásoknak, kötelességeknek, feladatoknak. És közben nem élni, nem szeretni. Ez az őrültség. Hiába próbálsz felhozni ellene millió érvet és egy másik mellett szintén milliót. Mert ez az, aminek valójában semmi értelme. Ez az igazi őrültség. Érveket és ellenérveket gyártani.
Csitáry-Hock Tamás
-
Sokszor elmegyünk egymás mellett, nem becsüljük meg azt, aki mellettünk van. Másra vágyunk. Az igazi szerelem egy egyenrangú kapcsolat, nehéz, küzdelmes munka, hiszen el kellene fogadnunk a másik árnyoldalát is, ami üzenet saját magunk árnyoldalainak elfogadására is.
-
A szerelmet vagy érezzük, vagy nem, és nincs az az erő, ami ki tudná kényszeríteni. Színlelhetjük, hogy szeretünk. Megszokhatjuk a másikat. Egész életünket leélhetjük valakivel kölcsönös megértésben, barátságban, cinkosságban, családot alapíthatunk, (...) és mégis úgy érezzük, hogy van valami szánalmas üresség az egészben: valami fontos hiányzik.
Paulo Coelho
-
Mindegyikünk (...) csak félember, akit elválasztottak a másik felétől. És az elfelezett részek folyton keresik a másik felüket. A szerelem, melyet egyik ember a másik iránt érez, nem más, mint az az erő, mely két félrészünk egyesítésére ösztönöz bennünket, hogy ismét helyreállítsuk egykori tökéletességünket.
Anatole France
-
Nem tudunk feloldódni a másikban, nem tudunk befogadni, képtelenek vagyunk igazán átadni magunkat. Pedig a szeretet az egyetlen valóság. Az összes többi félelem, csalódás, önbecsapás. Ûr.
Tisza Kata
-
Ha az ember szeret, látja azt, amiben őszintén gyönyörködni tud. Akkor is, ha a felszíni tulajdonságok esetleg nem tûnnek vonzónak. Szeressünk mögé! Szeressünk fölé! Ott mindig van valami, ami nagyrabecsülésünkre és csodálatunkra méltó.
Vekerdy Tamás