Ugrás a tartalomra
Csak higgyen az erényben, de áldozza föl nekem e hitét, borzadjon el bûneitől, de mégse legyen megállása; vegye ûzőbe az ezerarcú rémület, de ne tudjon menedékre lelni, sem rajtuk úrrá lenni, csak az én ölelő karjaim között. Akkor aztán, nem bánom, ha azt mondja: - "Imádlak!", mert az összes asszonyok közül neki egyedül lesz joga ezt mondani.
Kapcsolódó idézetek
-
Légy áldott, oh Isten, azon szent örömért: mely keblünkben a szeretet édes hevületeiből, és tiszteinek hív teljesítéséből származik, s megnemesíti célunkat, pályánkat, életünket. Légy áldott az igaz hazaszeretetben érezhető boldogságért! Én erőtlen nő, nem mutathatom meg vonzalmamat édes hazám iránt úgy, mint az erősek; de ha karom gyenge is: szívemben erős és lángoló az érzés, mellyel áldozni kívánok Felséged előtt szeretett hazámért. Ne engedj Uram, ennek határára és mezeire csapást, ínséget és pusztulást szállani, hanem áraszd inkább ki áldásaidat halmaira s völgyeire, hogy találhassa meg a munkás fáradságának díját, s ne hulljon hasztalan orcájának verejtéke!
Tompa Mihály
-
Képes leszek szeretni minden szeretetlenség fölött,
Adni akkor is, ha mindentől megfosztanak;
Örömmel dolgozni minden akadály ellenére;
Kinyújtani a kezem még a legnagyobb magányban és elhagyatottságban is;
Felszárítani a könnyeimet akkor is, ha zokogok;
És hinni akkor is, ha nem hisznek bennem.
Paulo Coelho
-
Ne veszítsd el a hitedet, bízzál bennem! Ne kételkedj a szeretetemben! Csak azért, mert most nem lehetek melletted, ne hidd, hogy nem szeretlek.
Celia Rees
-
Szeretni annyi, mint vállalni a legnagyobb kockázatot. Jövőnket és boldogságunkat adni valaki kezébe. Engedni, hogy kétkedés nélkül bízzunk valakiben. Elfogadni sebezhetőségünket. Én pedig szeretlek.
-
Hiszem, hogy vagy. Hiszem, hogy nem hagytál el. Hiszem, hogy szeretsz, hogy védel, segítesz, hogy akarod, hogy szóljak helyetted. Hiszem, hogy így is lehet szerelmesnek lenni, hiszem, hogy én és csak én voltam neked minden, hiszem, hogy minden betegséged - lelki-testi nyomorúságod - ellenére is igaz volt, amit mondtál: hogy én voltam az egyetlen az életedben, ami tökéletesen sikerült, életed egyetlen, igazi diadala, sikere.
Szabó Magda
-
Erényed álljon magasabban, semhogy a nevek bizalmaskodhassanak véle: s ha beszélned kell róla, ne szégyelld, ha dadogva teszed. Szólj hát és dadogj: "Ez az én "jóm", ezt szeretem, így tetszik nékem igazán, csak így akarom én a jót."
Friedrich Nietzsche
-
Maradjon csak az, aki örül, hogy vagy neki. Hogy szereted, hogy ki mered mutatni azt, amit érzel. Az összes többi csak fárasztó játszma, szükségtelen és életet romboló. Ne tiltsd meg a szívednek, hogy szeressen. (...) Szeretni menő. Félni meg felesleges. Igen, lehet, hogy nemet kapsz. Lehet, hogy fájni fog. Na és? Még mindig jobb, mint egy életen át hazugságban élni.
Oravecz Nóra
-
Meg van írva, hogy az élet nehézségeit és fájdalmát csupán egyetlen szó enyhíti. Ez a szeretet. Én hiszek benne. Ez nem jelenti azt, hogy nem volt nehéz, hogy soha nem lesz az. Csak azt, hogy melletted megtaláltam a békét és a bátorságot. Bátorrá tettél és szeretni foglak, míg világ a világ. Erre megesküszöm.
-
Egy dolgot adhatok: a szeretetemet. Semmi többet. Csak ennek van értéke, nem is akarok mást adni. Felesleges lenne. Ez fog segíteni, előrevinni, ebbe tudsz majd kapaszkodni. Ez ölel majd át, amikor úgy érzed, egyedül vagy, és bizony ő fog megvédeni, amikor majd minden a fejedre omlik. (...) Ha pedig omlik, hagyd csak. Lesz, aki segít felépíteni. Erre való a szeretet: biztat, támogat, és biztosít afelől, hogy bármire képes vagy, ugyanis rá bizony számíthatsz.
Oravecz Nóra
-
Megígérem, hogy hûségesen szeretlek, mindenki másról lemondok, jó időkben és rossz időkben, betegségben és egészségben, bárhová vigyen is az élet. Védelmezlek, bízom benned és tisztellek. Megosztok veled örömöt és bánatot, szükség idején vigaszt nyújtok neked. Megígérem, hogy gyöngéden szeretlek, táplálom reményeidet és álmaidat, és biztonságban tartalak magam mellett. Minden, ami az enyém, mostantól a tiéd is. Neked adom a kezem, a szívem és a szerelmem e perctől, amíg csak élünk.
E. L. James