Ugrás a tartalomra
Csak úgy lehet egy fiatal kezdőből igazán színész, ha sokat játszik, ha sokat dolgozik, ha foglalkoztatják. Tehát nem az az elsőrendû kérdés a számára, hogy milyen rangot tölt majd be holnapután a szakmában, vagy hogy melyik öltözőben fog öltözni, és kikkel, hanem okvetlen azt a színházat keresi meg, ahol a legtöbbet tudják foglalkoztatni, ahol a legtöbbféle szerepet eljátszatják vele, és nem skatulyázzák be rögtön az első évben.
Kapcsolódó idézetek
-
Kell ehhez a pályához egy alapvető tehetség, de az csak az alap, azon túl kicsit úgy mûködik, mint egy film, amit az ember leforgat, és aztán az utómunkában még úgy nyolcvan százalék rákerül. A színészettel is így van ez: a tehetség nagyjából húsz százalék, és ahhoz jön még a szorgalom, a szerencse, a szocializálódás, hogy ki milyen stílust, minőséget és ízlést szív magába, milyen kollégák között van, milyen rendezőkkel dolgozik együtt, lesznek-e mesterei, olyan kollégái, akikre fel tud nézni, megtanulja-e, mikor kell nemet mondani, mikor kell igent mondani. Ezek a kérdések mind fontosak.
Schell Judit
-
Arról kérdeztek egyszer, hogy mit tanácsolnék egy fiatal rendezőnek: vidéken kezdjen-e dolgozni, vagy inkább egy elsőrangú színházban. A válaszom az volt, hogy kezdje vidéken. Óva inteném a kezdőket attól, hogy elsőrangú színházakban, jó színészekkel kezdjenek dolgozni. A jó színészek önjáróak, szinte maguktól teszik a dolgukat, a rendező meg hajlamos a végén elhinni, hogy őmiatta olyan jók, amilyenek. Holott jók voltak ők már eleve. Ellenben középszerû színészekkel valóban kihívás dolgozni. Ha nem akarunk megbukni, gatyába kell rázni őket. Egy rossz színésztől sokkal többet tanulhat egy kezdő, mint egy jótól.
Michael Haneke
-
Minden színész főszerepeket akar játszani, ha azonban szakmailag igazán jó helyzetben van az ember, a lényeg az, hogy olyan szerepeket kapjon, amelyek örömet tudnak okozni. A jó szerep pedig nem feltétlenül főszerep!
-
Ha igazi színész akarsz lenni, keresd, kutasd és találd meg a szereped igazságát. Aztán harcolj érte mindennel és mindenkivel szemben. Akár gyilkost játszol, akár szentet, az már te vagy.
Huszti Péter
-
A színházban minden képlékeny, mindig mindent elölről kell kezdeni. Ismerkedsz a szereppel, puhítod, van rá hat heted, és egy rendeződ, aki segít. Bejárhatod az utakat, hibázhatsz, amíg a végén kialakul valamilyen végeredmény - amit a kritika vagy lehúz, vagy még jobban lehúz. Ha egyáltalán írnak róla. A film pedig a pillanat mûvészete. Egyszer kell nagyon igaznak, nagyon jónak, nagyon őszintének lenni.
-
Ha van szakma, ami nem a szabadságról szól, hát az a színészet! Legfeljebb akkor lehetsz szabad, amikor a rendező által megszabott kereteken belül már annyira tied a szerep, hogy mersz magadnak is megengedni olyan újításokat, amelyekkel még nem léped át a rendszer határait.
-
Attól jó színész valaki, ha az adott helyzetben nem mindennapi reakciót ad, hanem váratlant. Ugyanakkor vannak évszázados színházi törvények, színpadi sztereotípiák, amit meg lehet tanulni.
-
Folyamatosan arra buzdítottam a színésznövendékeimet, hogy színész szemmel nézzék az életet. Ettől aztán az élet is egészen átalakul körülötted. Elég, ha csak megfigyelsz valakit az utcán, és talán szerep lesz belőle.
Szirtes Tamás
-
A színész vegye komolyan pályáját. Legyen szorgalmas s igyekezzék mindig tehetsége szerint játékának legjavát adni.
Dénes György
-
A színházban minden nap szembesülünk azzal, hány évesek vagyunk. Amellett, persze, hogy ez a világ konzervál is, jó kondiban tart. Ám mindig érkeznek fiatalabbak, évről évre változik, ki milyen szerepet játszhat el. A színészek sokkal jobban szembesülnek a korukkal, mint más emberek.
Pelsőczy Réka