Ugrás a tartalomra
Csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol - még közvetve sem - igazoljuk a gyilkosokat.
Kapcsolódó idézetek
-
A mennyországért sem szabad elárulni Magyarországot.
Jókai Mór
-
Énnekem egy hazám van, egy csodás hazám,
hogy semmi pénzért és semmi áron soha nem adnám,
mert ez tesz részben azzá, akik vagyunk.
-
A hazafiak mindig arról beszélnek, hogy meghalnának a hazájukért, és sosem arról, hogy ölnének is érte.
Bertrand Russell
-
Az ember nem szökhet meg a hazájából, mint ahogy ők tették. Hiába gyûlölöd a kormányt vagy a rendszert, az embereket, a saját népedet nem tudod meggyûlölni. A hazád mindig a hazád marad. Örökké.
Harlan Coben
-
Magyarnak lenni annyi mint, eggyé válni egy soha, sehol, semmilyen körülmények között nem kitéphető, nem megtagadható, nem másolható és semmilyen más népcsoportban nem létező túlélő vággyal, tehetséggel és öntudattal.
-
Hazánkat persze, bárhová sodorjon is a sors, soha nem fogjuk elfelejteni, és nem is szabad elfelejtenünk, mert minden, ami ott történik, és ami megtörtént, végtelenül nagy jelentőségû az életünkben. De tisztában kell lennünk azzal, hogy ez a Föld valamennyi lakójára is érvényes, arra a sok-sok emberre, akiről semmit nem tudunk, és soha nem is fogunk tudni.
Ernst Hans Gombrich
-
Egyedül mi járhatunk közben a saját vágyainkért. Soha ne adjuk fel őket, még akkor is bátran harcoljunk értük, amikor látszólag minden elveszett.
Stéphane Garnier
-
Tegyünk jót, ahol csak lehet, szeressük mindennél jobban a szabadságot, ne tagadjuk meg az igazságot soha, még a trón előtt sem!
Ludwig van Beethoven
-
Hazádnak rendületlenül légy híve mindenütt,
Ha bántanak is, és ha néha tényleg szíven üt, hogy
Lehetne úgy is, ahogy kellene,
Ha megharagszom is, mindig érte, nem ellene.
Tankcsapda
-
Ha sosem szavazunk bizalmat valakinek, elveszíthetjük, ha viszont mindig odaajándékozzuk a hitünket, mi veszhetünk el.
Kollár Betti