Ugrás a tartalomra
Egyedül mi járhatunk közben a saját vágyainkért. Soha ne adjuk fel őket, még akkor is bátran harcoljunk értük, amikor látszólag minden elveszett.
Kapcsolódó idézetek
-
Soha, soha, soha ne add fel! Álmaid és céljaid megérik a küzdelmet, megérnek bármekkora árat, bármilyen hosszú várakozási időt.
-
Soha, de soha nem szabad feladni, mert igenis vannak csodák. Csak eléggé kell hinni bennük, akkor is, amikor a vágyott végeredmény reménytelennek látszik.
-
Sohasem él bennünk úgy remény, vágy vagy álom, hogy ne lenne lehetőségünk a megvalósításukra. És az egyetlen dolog, amely meghiúsíthatja őket, az a megalkuvás.
-
Mindennek eljön az ideje. Csak haladjunk tovább a magunk által kijelölt úton, és mindent el fogunk érni.
Kate Mosse
-
Amikor a szívünk után megyünk, bízunk abban a halk belső suttogásban, és merünk élni (...). Soha nem hagyhatjuk, hogy elaludjon az a láng, amitől önmagunk lehetünk.
Kováts Róbert
-
Nem szabad feladni semmit az utolsó pillanatig, és még akkor se. Mindenért végig az életünkön meg kell dolgozni és meg kell küzdeni. És akkor biztos lesz örömünk is.
Psota Irén
-
Ha valamit nagyon szeretsz, nem hagyhatod csak úgy elveszni. Ez a fajta szeretet tart minket életben, akár van értelme mások számára, akár nincs.
-
Időről időre mindent el kell veszítenünk. A családunkat, a munkánkat, a szabadságunkat, hogy rájöjjünk, hogy ezek a dolgok milyen sokat jelentenek. És amikor minden durván összeomlik, amikor az élet már kilátástalan, amikor teljesen tanácstalanok vagyunk, hogy mit tehetnénk, akkor kell a legerősebbnek lennünk, hogy csak azért is megmutassuk a világnak; az akarat mindenre képes. A legreménytelenebb helyzetből is megtalálja a kivezető utat, mert mindig van egy holnap, mindig van miért újra kezdeni. És amikor azt hiszed, teljesen magadra maradtál, észreveszed, hogy van valaki, aki melléd áll.
-
Sohasem veszíthetjük el, amiben egyszer örömünket leltük. Mindazok, akiket mélyen szeretünk, részünkké válnak.
Helen Keller
-
Talán nem azért a dologért küzdesz majd, amiért mások szoktak, pénzért vagy hírnévért, de te csak harcolj tovább. Ha vágysz valamire, minden erőddel küzdj meg érte.