Ugrás a tartalomra
Csöndesen múlatta az időt saját kis világában, melyben, ameddig a szem ellátott, a múlt emlékeivel teli zsúfolt régi csomagtartók vették körül. Kíváncsian és néha zavartan turkált ezekben. A csomagtartóknak körülbelül csak az egy tizede volt tele élénk és gyakran fájdalmas vagy kelletlen emlékekkel; a többi kilenctizedben pingvinek voltak, s ez módfelett meglepte őt. Amennyiben egyáltalán rájött, hogy csak álmodik, arra is rájött, hogy valószínûleg saját tudatalattiját fedezi fel álmában. Egyszer régen hallotta valahol, hogy az ember az agyának mindössze egytized részét használja gondolkodásra, és hogy akkor vajon mire való az a maradék kilenctized. Abban azonban biztos volt, hogy soha senki fel nem tételezné, hogy pingvinek tárolására.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember sok mindent elraktároz magában, és annak csak egy részét képes szándékosan felidézni, a többi dolgot valaminek a felszínre kell hoznia.
-
Mindaz, ami az életben rám várt, számomra ismeretlen, felfoghatatlan dolog volt. Nem ismertem ki magam, s nemcsak a "sûrûjében", hanem a "ritkásban" sem. Irtó furcsa lény az ember, annyi rétege van! De van agyvelőm is, ami úgy mûködik, mint egy zseblámpa. Ezzel megtanultam a világ dolgait, ahogy az ember szinte gépiesen megtanulja, mit tudom én, hogy mielőtt repülőgépre száll, be kell mutatnia az útlevelét stb., stb. Absztrakt módon, mechanikusan, az agyvelőm segítségével teljesítem a felnőttek előírásait. De a lelkem, a szemem ma is a gyermeké, aki mindent felfedez, minden tapasztalatért megszenved, és módfelett elképed azon, hogy rossz dolgok is vannak a földön. Hogy az eszményi mögött is csalások és csalódások bujkálnak. Aki nem érti meg, hogy valójában miért kell az embernek kettéhasadnia.
Pilinszky János
-
Néha megállok az utcán, zsebembe nyúlok, úgy érzem, elvesztettem valamit. Otthon fiókokat nyitogatok, leveleket olvasok, régi ruhák zsebeit kutatom át. (...) Valamit elvesztettem. Felébredek éjjel három felé, s egyszerre megértem: az álmot vesztettem el! Nem az éjszaka álmát, az alvás melléktermékét, azt a zagyva, édes sületlenséget, (...) hanem azt az álomszerû érzést, hogy a valóság mögött van értelem, melyet nem lehet szavakkal kifejezni. Mi volt ez az álom? Miért fáj úgy, hogy nincs már? Miért kutatok utána? Az ifjúság volt? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy kiraboltak.
Márai Sándor
-
A memória kísérteties. Az ember emlékszik azokra az időkre, amikor jól érezte magát, és ismét olyasmit akar. De csak új dolgokat kaphat. Úgyhogy én próbálok arra vágyni, amit kapok. Nem egyértelmû, hogyan kell ezt csinálni.
Kim Stanley Robinson
-
A tudatos, racionális gondolatok csupán parányi részét képezik az ember elmemûködésének. Hatalmas, a tudatalattival összefolyó gondolattömeg hullámzik, fénylik, halványul az ember elméjében. Sokkal kisebb a racionalitás szerepe, mint azt hinni szeretnénk. Emlékek, érzelmek, vágyak, apró elképzelések tolakodnak figyelmünkért, és tevékenységünkön csak nagyon konkrét cselekvés esetén lesz úrrá a racionalitás, amikor például szét kell valamit szedni, látjuk, itt egy csavar, azt forgatni kell, azután a mûanyag vacakot elfordítani, majd az egészet széthúzni, még mindig akad, mi a fene lehet vele? Az elme bóklászik, válogat, szabad akaratot mímel, racionálisnak képzeli magát, pedig szertelen.
Csányi Vilmos
-
Emlékezetünk tünékeny és szelektív, azt őrzi meg, ami neki tetszik. Nem azt mondom, hogy csak a jót és kellemest. Az álomhoz hasonlóan az események csuszamlós áramlatából kiragad bizonyos részleteket - időnként apró, látszólag jelentéktelen részleteket -, elraktározza valahol mélyen, majd egy adott pillanatban felszínre hozza őket. Akárcsak az álom, az emlékezet is valamilyen értelemmel igyekszik átitatni az eseményeket.
Aharon Appelfeld
-
Alig-alig aludtam. Valaminő félöntudatlanságban hevertem, nem akarván elhinni, hogy végre valóban itt tartok, hozzásimulva, vele összegömbölyödve tölthetem az éjből még hátralévő időt. Rettegtem, ha elalszom, reggelre kiderül, mindez csak álom volt. Féléberen őriztem a meseszép valóságot.
Vavyan Fable
-
Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem. Éppen hogy attól féltem - éjszakánként, amikor a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat -, hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül. Hogy az agyam szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bőrének hûvös érintését, vagy a hajának a pontos árnyalatát. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk, de elfelejtenem nem szabad őket.
Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz, hogy tovább tudjak élni - tudnom kellett, hogy létezik valahol. Ez minden. Minden mást el tudok viselni. Feltéve, hogy ő létezik.
Stephenie Meyer
-
A fantázia (...) olyan, mint az álom. Ritkán emlékszel a részletekre, de arra mindig, hogy hogyan érezted magad közben.
-
A csönd valósággal belevette magát testébe. Része lett most nemcsak az életének, hanem a tudatának is. Annyira együtt élt vele, hogy már el sem tudta képzelni másképpen. Amikor kitisztultak a gondolatai, olykor belehallgatott ebbe a hamis ürességbe, a csöndbe. Mint az így élők többsége, tudta, hogy nem is létezik. Ezer apró neszből tevődik össze.
Nemere István