Ugrás a tartalomra
A tudatos, racionális gondolatok csupán parányi részét képezik az ember elmemûködésének. Hatalmas, a tudatalattival összefolyó gondolattömeg hullámzik, fénylik, halványul az ember elméjében. Sokkal kisebb a racionalitás szerepe, mint azt hinni szeretnénk. Emlékek, érzelmek, vágyak, apró elképzelések tolakodnak figyelmünkért, és tevékenységünkön csak nagyon konkrét cselekvés esetén lesz úrrá a racionalitás, amikor például szét kell valamit szedni, látjuk, itt egy csavar, azt forgatni kell, azután a mûanyag vacakot elfordítani, majd az egészet széthúzni, még mindig akad, mi a fene lehet vele? Az elme bóklászik, válogat, szabad akaratot mímel, racionálisnak képzeli magát, pedig szertelen.
Kapcsolódó idézetek
-
A munkájukat a színtiszta ráció alapján végző kutatók elméjét is ellephetik abszurd eszmék, ha nem a konkrét szakterületről van szó. Az emberi agy ugyanis alapvetően nem a racionális gondolkodás eszköze, hanem inkább egyfajta érdekérvényesítő gépezet. Elménk a rációt sokkal inkább használja önigazolásra és különféle egyéb ideológiák gyártására, mint a problémákra adott helyes válaszok kialakítására.
Boldogkői Zsolt
-
A tudatosság sokkal kisebb része mentális életünknek, mint az, aminek nem vagyunk tudatában, mert nem lehetünk tudatában annak, aminek nem vagyunk a tudatában... milyen könnyû ezt kimondani; milyen nehéz felfogni! Olyan ez, mint azt kérni az elemlámpától, hogy egy sötét szobában világítson rá valamire, amire nem vetül fény. Az elemlámpa, mivel bármerre is fordul, oda fényt vet, arra a következtetésre fog jutni, hogy minden meg van világítva. A tudat is látszólag így járja teljesen át az egész mentális életünket, holott valójában nem ez a helyzet.
-
Vannak alkalmak, amikor az ember úgy dönt, hogy elhisz valamit, amit normál körülmények között teljes mértékben irracionálisnak tartana. (...) Talán létezik egy racionalitáson túli világ: a tényekre vagy adatokra épülő gondolkodás szokásos definícióin túli megértés; valami, ami csak akkor tárul fel számunkra, ha átfogóbb képet kapunk a valóságról.
William Paul Young
-
Ha az elmét arra korlátozzuk, amit bizonyíthatóan tud, csökkentjük méretét és befolyását, s így a szolgánk, nem pedig az urunk lesz. Nyilvánvalóvá válik, hogy az elme tulajdonképpen feltevésekkel, külsőségekkel, észlelt eseményekkel, nem bizonyítható következtetésekkel és gondolati folyamatokkal foglalkozik, amelyeket tévesen a valósággal azonosít. Valójában nem létezik olyan valóság, amilyet az elme állított össze.
-
A logika ugyan erős és nélkülözhetetlen eszköze az emberi gondolkodásnak, de nem tud mindent megoldani. A világ komplexitása időnként szükségessé teszi egyéb gondolkodási eszközök bevetését is, olyanokét, amelyek nem a tiszta rációra, hanem inkább érzésekre, képzetekre alapulnak.
Mérő László
-
A racionalitás mindig csak a hogyanokban jelentkezik. Ha valamit meg kell csinálni, akkor annak a módjában lehet alkalmazni a racionalitást: hogyan kell eljárni, hogyan kell megszervezni. Vannak viszont a miértek is. Arra már nem tudnak válaszolni.
Csányi Vilmos
-
Az irracionalizmus képzeletbeli világokat teremt, amelyeket téveszmék és konspirációs elméletek uralnak. Ezzel szemben a racionális gondolkodás a tények tiszteletén és a logikus érvelésen alapul. Az irracionalitás primitív ösztönöket szít, szemben az értelemmel, amely képes a problémák felfogására és megoldására, legyen az tudományos, társadalmi, erkölcsi vagy magánéleti. A tudomány lényegében rendszerbe szedett racionalizmus.
Boldogkői Zsolt
-
Aki meg akarja érteni a másik magatartását, azt csak a logika, az észszerû döntések, a szándékos és tervezett cselekvés kategóriáiban képes elképzelni. Ezért aztán, amikor a tetteink miértjét akarjuk megvilágítani, arra kényszerülünk, hogy egy logikus, racionális, strukturált okot fabrikáljunk, vagyis azt tegyük, amit a pszichológiában racionalizálásnak neveznek. A valóság azonban nem így mûködik.
Saul Alinsky
-
A tudattalan sokkal lényegesebb szerepet játszik, mint a tudatos gondolkodás, amely szerintem csak a felszínt mutatja - hasonlóan egy számítógép képernyőjéhez. Ami a tudattalanban történik, az sokdimenziójú, hihetetlenül komplex. Ami ebből a felszínre kerül, az csak a töredék. Az igazán fontos az agyunk tudattalan részében történik.
James Lovelock
-
A tudattalan sokkal lényegesebb szerepet játszik, mint a tudatos gondolkodás, amely szerintem csak a felszínt mutatja - hasonlóan egy számítógép képernyőjéhez. Ami a tudattalanban történik, az sokdimenziójú, hihetetlenül komplex. Ami ebből a felszínre kerül, az csak a töredék. Az igazán fontos az agyunk tudattalan részében történik.
James Lovelock