Ugrás a tartalomra
Döbbenetes, milyen könnyen el lehet szakadni valakitől, akár örökre is. Ezért ha találtok valakit, akit meg akartok tartani, tegyetek is érte!
Kapcsolódó idézetek
-
Ijesztő törődni a másikkal, mert mindketten tudjátok, milyen egy szempillantás alatt elveszíteni valakit. Viszont nem hagyhatjátok, hogy a félelem irányítsa az életeteket. (...) Ne éljetek úgy, hogy a múltatok mögé bújtok! Éljetek a pillanatnak! Ha találsz valakit, akivel örökké együtt szeretnél maradni, ne engedd el! Akár egy nap, egy év vagy ötven év lesz az az örökké (...). Ne hagyd, hogy a veszteségtől való félelem megakadályozza, hogy szeresd!
-
Régebben mindig úgy gondoltam, hogy bizonyos dolgokat, embereket csak a halál vehet el tőlem örökre. Pedig sokkal kevésbé drámai módon is elveszíthetünk valakit, ha eljön egy pont, és megszakad valami. És onnantól fogva nem beszélünk vele, nem az ő mosolyával ébredünk minden reggel, nem érinthetjük meg szabadon minden porcikáját, és nem legeltethetjük rajta a szemünket. Soha többé. Ez a fajta elválás is ugyanolyan végleges tud lenni, mint a halál. És ugyanúgy fáj.
Laurell Kaye Hamilton
-
Néha nehéz döntést kell hoznunk, hogy megváljunk valakitől. Különben nem lesz esélyünk rá, hogy egy új, csodás emberrel találkozzunk.
-
Nehéz elveszíteni valakit. Nagyon sokáig kerestem a választ, a magyarázatot, hogy miért történt. De erre sajnos nincs válasz. Ilyen az élet.
-
Ha valakit elveszít egy ember, előbb-utóbb túlteszi magát a gyászon. De ha még él a remény, hogy egyszer visszaszerezheti azt, akit szeret, akkor mindent meg fog tenni, hogy újra együtt legyenek.
-
Ha elhagy valaki a szeretteid közül, ne hidd, hogy többé nem lesz melletted! Esténként, mikor rágondolsz, mindig érezni fogod őt.
-
Veszteség. Milyen egyszerû, mégis hatalmas szó! Ha az ember nem tanul meg bánni vele, és elfojtja az emiatt érzett fájdalmát, az egész életére rátelepedhet.
-
Ha maradsz, bármit megteszek érted, amit csak akarsz. (...) Talán túlságosan fájdalmas volna a régi életedet élni tovább, és könnyebb lenne neked, ha mindörökre kitörölnél bennünket az életedből. Ez ugyan nagyon szar lenne, de a kedvedért ezt is vállalom. Hajlandó vagyok hosszú távon lemondani rólad, ha ma még nem veszítelek el. El foglak engedni, ha maradsz.
Gayle Forman
-
Ritka, hogy úgy köszönsz el valakitől, hogy tudod, az az utolsó alkalom. Megpróbálsz mondani bármit, amit korábban kellett volna, vagy csak szorosan átölelheted, szorosan, remélve, hogy a pillanat megmarad egy életre.
-
Elengedni valakit, akivel véget ért a szerelem, nem azt jelenti, hogy megszûnik a szeretet. Amíg szereted őt, addig fájni fog a hiánya. Ha pedig úgy váltok el, hogy még szerelemmel szereted, de ő tovább akar menni, akkor engedd el. Menjen a maga útján. És bízz benne, hogy egyszer még visszatalál hozzád.
Ian Joseph Somerhalder