Gayle Forman

Kicsi koromban sokat jártam a helyi jégpályára. Képzeletben mindig úgy éreztem, hogy tudok piruettezni és ugrani, de ahogy kikerültem a jégre, alig bírtam egyenesben tartani a korcsolyámat. Amióta idősebb lettem, ugyanígy vagyok az emberekkel. Képzeletben szókimondó és merész vagyok, ám ami kijön a számon, az mindig olyan alázatos és udvarias.

Ha csak egy napja van az embernek, büntetlenül mondhat bármit.

Lenni vagy nem lenni: az itt a kérdés. Ez Hamlet - ha ugyan nem Shakespeare leghíresebb monológja. (...) De mi van akkor, ha Shakespeare és Hamlet nem a jó kérdést teszik fel? Ha az igazi kérdés nem úgy hangzik, hogy legyünk-e, hanem hogy milyenek legyünk?

Életemben először értem meg, hogy ez a célja a nevetésnek: örömet szerezni másoknak.

Én úgy képzelem, hogy Shakespeare azért tartozik a vígjátéki alakjainak a boldog befejezésekkel, mert a tragédiáiban olyan kegyetlen. Például a Hamletben. Vagy a Rómeó és Júliában. Majdnem szadista.

Legyünk hálásak azért, ami van, és ne arra ácsingózzunk, amiről azt képzeljük, hogy kéne.

Ahol becsúszik a véletlen, ott nem lehet visszatáncolni.

Te nem érted, mit jelent akkor kiszállni, amikor nyerésre állsz! Az hálát jelent! Akkor hagyod abba, amikor látod, hogy az is elég, amid van!

Előfordul, hogy a hiányból érzünk rá valamire. Az ûrből, amit maga után hagy.

Életem olyan kicsinyes, hogy viszketek tőle, mint egy túl szûk gyapjúpulóvertől.

Nem abbahagyni nehéz. Csak a döntést nehéz meghozni. Ha ezt a mentális lépést megtetted, a többi már gyerekjáték.

Reggelente fölébredek, és azt mondom magamnak: ez is csak egy nap, mindössze huszonnégy órát kell kibírnom valahogy.

Olyan különös ez. Anyu a legfélelmetesebb lény, akit ismerek, de mikor a nagyi ajtót nyit, láthatólag összelappad, mintha a nagyi emberevő óriás lenne, és nem egy százötven centis, festett szőke sárga tréningruhában és PUSZIT A MESÜGE SZAKÁCSNÉNAK! feliratú köténnyel.

A drámaírók nem azonosak a regényírókkal. Olyan mûveket alkotnak, amelyeket előadni, értelmezni kell. Újraértelmezni korok szerint. Shakespeare lángeszét bizonyítja, hogy olyan szenzációs nyersanyagot hagyott ránk, amely valóban túléli az időt, kibírja a számtalan újraértelmezést, amelyeket hozzávágunk.

Hogy mit kell tenned, annak a kiderítésére néha az a legjobb módszer, ha azt teszed, amit nem kéne tenned.

Nagyon is lehetséges, hogy abban a pillanatban őszinte volt. (...) De a férfiak mások, mint a nők. Az érzelmeik ingatagok, ráadásul a színészek tetszés szerint kapcsolják ki-be őket.

Egy napon megszületünk. Egy napon meghalunk. Egy nap alatt megváltozhatunk. És egy nap alatt szerelmesek lehetünk. Minden megtörténhet egyetlen nap alatt.

Olyan vagy, mint egy szellem. (...) Hamarosan eltûnsz.

Sose tudhatjuk, melyik a zsákutca, melyik az elágazás. Mint ahogy azt sem tudhatjuk, mikor változik meg az életünk. Csak akkor látjuk, amikor már megtörtént.

Akkor vagyok egyedül, ha egy másodpercre leállok, és elgondolkozom, hogy mit is érzek: otthon, a vacsoraasztalnál, ha anyu és apu éppen nem velem, hanem rólam beszélnek, vagy az iskolában, egy csomó mindenféle néppel, akik sose lettek igazán a barátaim.