Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Ebben a csöndben, Saskia csöndjében éltél a mûtermedben nap nap után, vele éltél ebben a csendben. Beszéltél hozzá és életben maradtál. Csókoltad az ajkát, amit te festettél a vászonra, a nagy piros bársonykalap alá. Hogy ne haljon meg soha, hogy soha többé ne haljon meg. Hét évvel a halála után Saskia még veled élt. Ott élt a szemed előtt.

🌫️ Felejtés 👨‍👩‍👧 Örökbefogadás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Sokáig ültünk egymás mellett csendben. Ennyi év beszélgetés után egyikőnk sem tudta, mit mondjon. (...) Odahajolt hozzám, és hosszan, éhesen, erősen megcsókolt. Talán egyszerre üdvözöltük és búcsúztattuk egymást. Cecelia Ahern
  2. És én azt mondtam egyszer: élj! vagyis: szeress, csókolj, ölelj - figyelj, tapints és nézz körül, álmodj! mivel a sír közel.
  3. Mindig a megfelelő pillanatban fogtad meg a kezemet, és a legtökéletesebb időpontban csókoltál meg. Mintha így közölted volna azt, amit képtelen voltál kimondani. De tudtam, hogy végül a szavak is megjönnek.
  4. Megint benne voltak a drótok és csövek. Az üvegdoboz lecsukva. Nem mozgott. Fehérbe burkolva feküdt. Pihés volt a haja, egyenes szálú, sötét. Szerettem volna megérinteni, megérinteni a bőrét, érezni az ujjaimmal, milyen puha. A két kis keze szorosan ökölbe szorítva feküdt kétoldalt a feje mellett. Nem szóltunk semmit. Hallottam a saját lélegzetem, a szüleim szapora, ijedt lélegzetvételét mellettem. Hallottam, ahogy visszaszippantják a könnyeiket. Figyeltem. Erősen figyeltem, és a zajokon át egyszer csak meghallottam a kicsit, lélegzete finom, távoli sípolását, mintha másik világról jönne. Erősebben figyeltem, míg azt nem hittem, a szívverését hallom. Azt mondtam magamnak, ha elég erősen figyelem a légzését, vigyázok a szívdobbanásaira, nem hal meg. David Almond
  5. Sírt az ajtóm. Csöndben belépett Valaki és nevetett, Valaki, kiért sokat sírtam S akit halottan is szeretek. Ady Endre
  6. Arcom simult a tenyeredbe, míg kettőnkre borult az éj leple, Meghaltam abban az érintésben és csókod keltett életre. Children of Distance
  7. Nem tudom, mennyi ideig maradtunk így összeölelkezve, a homlokunkat összeérintve, farkasszemet nézve. Lehet, hogy percekig, de lehet, hogy évekig. Csak azt tudtam, hogy soha nem akarok megmozdulni. A testünk tökéletesen passzolt, mint kulcs a zárba. Megcsókoltam puhán és lassan. Nem akartam semmi másra gondolni, csak a bőre érintésére, a csípője ívére és a haja illatára. Egy ideig azonban elég lesz az is, hogy mellette fekszem, és a karomban tartom.
  8. Felhasználtam a perceket, amíg nem emelte rám a szemét, s nézni kezdtem, először titokban, majd egyre merészebben. Most még gyönyörûbbnek láttam az arcát, mint tegnap este: olyan finom, okos és bájos volt minden vonása. Háttal ült a fehér függönnyel takart ablaknak; a függönyön átütő napsugár szelíd fénnyel öntötte el sûrû aranyhaját, szûzies nyakát, szép hajlású vállát, gyengéden nyugvó kis mellét. - Ránéztem - s milyen drágának és közelinek éreztem! Úgy tûnt fel nekem, mintha régóta ismerném, s nem ismertem volna semmit, s nem is éltem volna a mai napig. Ivan Szergejevics Turgenyev
  9. Élet, édes, nagyszerû, felejthetetlen élet! Nem távozhatsz már tőlem. Magamban őrizlek. Sose gondoltam, sose reméltem, s íme, magamban viselem. Ott heverünk óriási tenyerén, és az élet futott, futott velünk, sokan nem érkeztünk meg sehova, minden elmúlt, mindennek vége. De valami megmaradt. Nem minden lábnyomot nő be a fû, nem illan el minden sóhaj. Én maradok. És ő is marad.
  10. Szerettem és azóta is hiányolom életjel-érintéseidet, azt, hogy valahányszor elmentél mellettem, megsimogattál valamimen, egyszerûen csak érzékeltetve: látod ám, hogy ott vagyok, engem látsz és nekem örülsz. Vavyan Fable
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat