Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Sokáig ültünk egymás mellett csendben. Ennyi év beszélgetés után egyikőnk sem tudta, mit mondjon. (...) Odahajolt hozzám, és hosszan, éhesen, erősen megcsókolt. Talán egyszerre üdvözöltük és búcsúztattuk egymást.

Cecelia Ahern
🌿 Egyszerűség ⚽ Sport
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Míg te ittad a kávéd, s én a teám, csak ültünk egymás mellett tétován. Lehet még esélyem? Szerethetlek még igazán? Kérdezlek, de csak a csend felel rá - némán.
  2. Nem tudom, mennyi ideig maradtunk így összeölelkezve, a homlokunkat összeérintve, farkasszemet nézve. Lehet, hogy percekig, de lehet, hogy évekig. Csak azt tudtam, hogy soha nem akarok megmozdulni. A testünk tökéletesen passzolt, mint kulcs a zárba. Megcsókoltam puhán és lassan. Nem akartam semmi másra gondolni, csak a bőre érintésére, a csípője ívére és a haja illatára. Egy ideig azonban elég lesz az is, hogy mellette fekszem, és a karomban tartom.
  3. Nem olyan csók volt, mint először, nem az az éhes, vágyakozó, kétségbeesett csók. Nem hasonlított egyetlen csókra sem életemben. Olyan lágy volt, akár egy csók emléke, olyan óvatos, mintha csak az ujjaival simította volna végig az ajkaimat. A szám kinyílt és mozdulatlanná vált. Nagyon csendes volt, suttogás, nem kiáltás. Keze megérintette a nyakamat, a hüvelykujja az állkapcsom alatti bőrhöz simult. Nem azt mondta az érintés: több kell. Azt mondta: ezt akarom. Maggie Stiefvater
  4. Az egyik percben még nyugodtan ültünk egymás mellett az ülésen, a másikban meg... már egymás karjaiban hevertünk. És csókolóztunk. Mint aki még sosem csinált ilyet. Nem is: mint akik régen sûrûn és élvezettel csókolóztak, de azután megfosztották őket ettől. Majd hirtelen újból egymásra találtak, és rájöttek, milyen jó az. A világon a legjobb. Úgyhogy újrakezdték. Alaposan. Meg Cabot
  5. Az ajkunk közti üresség életre kelt, kísértett, kínzott. Olyan közel volt, és a testem úgy válaszolt az érintésére, hogy az egyszerre volt csodálatos és ijesztő. Belehajoltam az ölelésébe, vártam, lélegezni is alig mertem. Becca Fitzpatrick
  6. Csókoljuk egymást, együtt pihenünk, Áltatjuk egymást, hogy egymásra vártunk, Halvány az ajkunk, könnyes a szemünk, Sápadt a lángunk. Ady Endre
  7. Üres szavak alá rejtettük azt a rettenetes izgatottságot, mely egymáshoz kergetett. Dadogva titkoltuk, hogy akarjuk egymást. Megjött az a pillanat, amelyben kíváncsiak lettünk egymás ízére, és meg akartuk kóstolni egymást. A szerelmi emberevés ünnepi pillanata, amikor egymásnak esik az éhes férfi meg az éhes asszony, és kézzel, szemmel, szájjal, miden érzékével iparkodik mennél többet falni a másikból, hogy a ruhán, húson és csonton keresztül eljusson a mindentől megfosztott, mezítelen lélekig. Heltai Jenő
  8. Nem tudom, meddig ültünk ott mozdulatlanul. Talán órákig. Végül a pulzusom lenyugodott, de Edward nem moccant, szótlanul tartott a karjában. Tudtam, hogy bármelyik pillanatban túl sok lehet neki ez az egész, és akkor az én életemnek vége - olyan gyorsan, hogy talán észre sem veszem. És mégsem féltem. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy átölel. Stephenie Meyer
  9. Búcsúzóul megcsókoltuk egymást. Szorosan átöleltem, és a fülébe súgtam, hogy szeretem, majd nagy nehezen elengedtem. (...) Az a rossz érzésem támadt, hogy a kapcsolatunk kezd egy búgócsiga mozgására hasonlítani. Amikor együtt voltunk, gyönyörûen pörgött, és szinte érezni lehetett a gyermeki örömöt, amelyet okozott - de amikor elváltunk, a pörgés elkerülhetetlenül lassulni, végül bizonytalanul imbolyogni kezdett. Tudtam, hogy meg kell találnom a módját, nehogy végül felbukjunk. Nicholas Sparks
  10. Először csak egy apró csókocskát kaptam, ismerkedő, mondhatnám félszeg kis csókot. Aztán mélyet sóhajtott, a két kezébe fogta az arcom, és olyan szenvedéllyel vette birtokba az ajkamat, hogy azt hittem ott, menten belehalok a gyönyörûségbe. (...) Hosszan csókoltuk egymást, majd egy pillanatnyi szünet után újrakezdtük. Nem tudtam gondolkodni, csak az számított, hogy (...) ajka az enyémen van, az elmém csak ezzel az élménnyel volt tele.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat