Ugrás a tartalomra
Egy demokráciában a királyok, a nemesek vagy az értelmiségiek ne határozzanak el semmit. Döntsön a nép. Hibázni fog, de azért maga lesz felelős.
Kapcsolódó idézetek
-
Mindent a népért, mindent a néppel együtt, semmit a népről a nép feje felett. Ez a demokrácia.
Kossuth Lajos
-
A demokrácia legelsősorban arról szól, hogy akik azt alkotják: egyenlők. Nem egyformák, hanem egyenlők.
-
Nem uralkodók, diplomaták és politikusok, hanem a tudósok döntik el a világ jövendő sorsát; a hatalmasok voltaképpen végrehajtói vagy dacos ellenzői, de mindenképp csak marionettejei az eszméktől felszabadított erőknek.
Ferenczi Sándor
-
A demokráciát nem lehet kívülről erőltetni; maguknak az embereknek kell kiállniuk érte és megvédeniük.
Soros György
-
Demokrácia. Ahol boldog-boldogtalan szavazhat arról, ki irányítson, pedig a legtöbbek döntésében nincs helye az észérveknek. Nem is lehet, hiszen nem is látják át a folyamatokat. Aztán az emberek mindig rájönnek, hogy nem egy új messiás került hatalomra, hanem csak egy hozzájuk hasonló ember, aki, ha kell, hazudik, ha kell, manipulál, lop, csal, piszkos üzelmekbe keveredik. És gyakorta a legrosszabb embertípus áll politikusnak, illetve a legrosszabb embertípusból válik sikeres politikus.
Brandon Hackett
-
Demokráciában nem a miniszterek irányítják a népet, hanem a nép, a választók a minisztereket.
Marx György
-
A demokrácia abból a napi harcból lesz, amit politikának nevezünk. Egyszerre jön létre felülről és alulról. A hatalomnak nyitottnak, érzékenynek és felelősségteljesnek kell lenni. Az embereknek pedig okosnak és szervezettnek kell lenni, és koncentrálniuk kell arra, amit el akarnak érni.
-
A tudós ne legyen úr, éppen úgy, ahogy senki más se legyen úr. Sem a tőke, sem a kormány, sem a tudós, hanem a nép.
Teller Ede
-
Hiába a legtisztább szándék, a nép dönt. A nép viszont nem biztos, hogy szekuláris államban, európai típusú demokráciában akar élni, nem biztos, hogy civil államot akar. Ennek a kinyilvánítása azonban még mindig demokratikus alapjog.
-
A demokrácia a nép uralmát jelenti (valahogy), de korántsem mindegy, hogy ez az uralom milyen úton valósul meg, ha még az is kérdés, hogy a demokrácia az egész nép, vagy csak a többség uralmát jeleníti-e meg.