Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Egy drámaíró, s ezt kevesen tudják, a következőkből áll: először is egy ötletgyárosból, akinek ki kell találnia a témát, s felépíteni a darab vázát; aztán jön a gürcölő, aki megírja a darabot; végül a gyûjtő, aki megzenésíti a dalokat, összeszedi a kórusokat és az együtteseket, és beilleszti őket a megfelelő helyzetekbe.

Honoré de Balzac
🔮 Jövőkép 🤗 Empátia
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Egy előadás akkor lesz igazán jó, ha a benne részt vevők ugyanarra tartanak, és ebben benne kell legyen az ügyelő, a világosító, a díszletes és az öltöztető is. Ha csak egyikük is másképp gondolja, már bukhat és borulhat minden. Amikor azonban ez egyben összeáll, az felemelő tud lenni. Auksz Éva
  2. A zenész dolga, hogy zenéljen, a szívem mélyéig elérjen. Az író dolga, hogy meséljen, de igazat írni ne féljen. Ismerős Arcok
  3. Az író a szövegében legyen jelen, ez a legfontosabb. Ha jelen van, a színész kitalálja mindazt, amit még el akar mondani neki az író utólag.
  4. Két csoportba sorolhatjuk a színészeket: az egyik beleéli magát a szerepébe, a másiknak sikerül a személyisége bélyegét rányomni a szerepére. Ebből az utóbbi csoportból kerülnek ki rendszerint a színész-rendezők. Megragadnak egy szerepet, és összeolvasztják a saját egyéniségükkel. Agatha Christie
  5. Az író, ha valóban író, önmagából kiindulva és legtöbbször önmagáról ír, és ha a szavai jelentenek valamit, az csupán azért lehetséges, mert hû önmagához, a saját hangjához és ritmusához. A tartalom, a téma az írás mellékterméke, nem pedig a lényege. Aharon Appelfeld
  6. Ha komolyan vesszük az utat embertől emberig, lélektől lélekig, akkor az előadás a játékosok és a közönség "öszvegyalulódásával" születik meg. Ha képzeletük, érzelmeik, gondolataik egymásra épülnek, akkor az előadást nem a színház és nem a néző fantáziája csinálja, hanem együtt.
  7. Egy jó regényíró nem vezeti a figuráit, hanem követi őket. Egy jó regényíró nem teremt eseményeket, hanem figyeli, ami történik, azután leírja, amit lát. Egy jó regényíró tudja, hogy ő titkár, és nem Isten. Stephen King
  8. Attól, hogy egy írásnak ritmikája, rímei vannak, még nem biztos, hogy remekmû. A technikai tudnivalókon kívül kell még valami más is hozzá, ami a föld fölé tudja emelni. Zászlós Levente
  9. Az ember olyan, mint egy zongora. Érik a hatások, ütik a billentyûket, és ebből jönnek elő a különféle harmonikus vagy kevésbé harmonikus hangzások. Aki író, az eleve arra van hangolva. Én ha írok, kemény munkával át kell hangolnom magam.
  10. A színész, igazi értelme szerint, az olyan ember, aki több embert, száz embert, sok száz embert hordoz magában, akiben sok száz ember lelke lakozik, s aki ezt a sok száz embert ki is tudja teremteni magából... A színész - emberteremtő tehetség, aki csak utánozni tud, az komédiás. Hevesi Sándor
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat