Ugrás a tartalomra
Egy-egy vírus megismeréséhez nagyon sok idő és kutatás kell. Konferenciákon eszembe is szokott jutni, hogy milliószor ennyien kellene lennünk, mert olyan sok a munka, és a vírusok megértése olyan sziszifuszi feladat, aminek sohasem lehet a végére érni.
Kapcsolódó idézetek
-
A tudós feladata a keresés, szüntelen kutatás. És ha talált valamit, ha felért egy csúcsra, akkor látja csak, milyen nagy terület nyúlik előtte, amely még teljesen ismeretlen, feltárásra, kutatásra vár. Szóval, ha a keresés sikerrel jár, akkor egyre több és több keresnivalót talál. Nem tudom, végére ér-e ennek valaha az emberi tudomány, más szóval, lesz-e valaha idő, amikor mindent tudni fogunk, amit tudni érdemes. (...) Mindinkább az a meggyőződésem, hogy az ember sohasem jut majd a tudomány végére, sőt ellenkezőleg, minél többet tudunk, annál kevesebbet ismerünk ahhoz képest, amit ismerni szeretnénk.
-
Sok mindent mondok, amit mindenki tud, és sokat, amit senki se. Talán mondok olyat is, amit senki nem is tudhat. Ilyen a tudomány, ilyen az élet. A megértésnek határai vannak. De legalább a határokkal ismerkedjen meg az olvasó!
Teller Ede
-
Negyvenezer informálódott embert egyszerre lehetetlen megvezetni. A kulcs a tudás, valamint az, hogy ez a tudás széles körben elterjedjen.
Csányi Vilmos
-
Alig van olyan modern tudományos eredmény, amely teljesen életrevalóan egyetlen ember elméjéből pattant volna ki. A sikerhez kollektív munkára, százféle ötletre és ezerféle technikai ismeretre van szükség mind az elgondolással, mind az elmélettel kapcsolatban.
Teller Ede
-
Dolgozni kell, és megmutatni az embereknek, hogy a tudomány tud választ adni, és bízni benne, hogy elhiszik. (...) Tanítani kell az embereket mindenhol, kivétel nélkül mindenkit. Talán ez lehet a megoldás, de ez nem egy rapid megoldás. Egy rapid kihívásra nem tudunk rapid megoldást adni, egyszerûen csak dolgozni kell tovább.
Kemenesi Gábor
-
Mindig túl messzire kell mennünk ahhoz, hogy megtudjuk, milyen messzire mehetünk.
Mérő László
-
Nem tudjuk, nem tudhatjuk, mi jár mások fejében. Nem tudjuk, nem tudhatjuk, mi motiválja az embereket arra, amit tesznek. Soha, de soha nem tudhatjuk. Vagy legalábbis nem egészen. (...) Egyszerûen nem ismerhetünk meg igazán senkit.
-
Ahhoz, hogy belássuk: a körülöttünk levők (mind az ötmilliárdan) hülyék, kifinomult és ravasz munkára van szükség. Ész és kitartás kell hozzá. Ne kapkodjunk. Szép lassan, de biztosan jussunk el a derûs meghalásig. De még előző nap is gondoljuk azt, hogy van egyvalaki, akit szeretünk és csodálunk, és aki nem hülye. Érteni kell a módját, hogy csakis a megfelelő pillanatban (egy perccel se előbb) ismerjük fel, hogy ő is hülye, úgy bizony. És csak ekkor halhatunk meg.
Umberto Eco
-
Annyi, de annyi szabály van, amiről az ember nem tud, és teljesen mindegy, mennyit tanul, képtelenség mindet elsajátítani. A tudatlanság újra és újra elárul minket.
-
Nekem mint tudósnak, három és csak három feladatom van: először tudni, másodszor alkalmazni, harmadszor magyarázni. Ha mi többet értünk meg, ezt kihasználjuk arra, hogy több eszközt hozzunk létre, és megmagyarázzuk, hogy ezeknek az eszközöknek milyen a hatásuk, akkor mi, mint tudósok, a felelősségünknek eleget tettünk.
Teller Ede