Ugrás a tartalomra
Egy futballcsapat (...) nem 11 egyéni játékos, aki összevissza szaladgál a pályán, hogy a lehető legtöbb gólt szerezze, és ehhez, ha kell, elszedik a labdát a saját csapattársaiktól is. Ehelyett 11 játékos csapatáról van szó, akik összehangolják cselekvésüket annak érdekében, hogy gólt érjenek el. A rendes fociban a csatároknak és a hátvédeknek más-más szerepük van, s ehhez a feladathoz kell ragaszkodniuk, nem pedig, mint a grundon, csak a labda után rohangálnak. Az igazán sikeres csapatoknál mindegyik játékos annyira rá van hangolva, hogy a többiek mit játszanak a csapatban, hogy pontosan tudják, bármely pillanatban ki hol lesz; pontosan tudják, hogy akinél a labda van, hova fogja azt rúgni, s még a labda érkezése előtt már azon a helyen várják azt. Ehhez arra van szükség, hogy kívülről tudják, mit is gondol a másik.
Kapcsolódó idézetek
-
A foci csapatjáték, nem pedig egyszemélyes. Csapatként győzünk, és minden játékos jobb egy igazi csapat részeként.
Fernando Torres
-
A foci nem egyéni sport, jó csapatban jól érzi magát az ember, rossz csapatban rosszul. Ezzel együtt egyszer jó csapatban focizva is föl kell ismerni, hogy elég.
Gera Zoltán
-
Aki focizott vagy aki valódi drukker, az tudja, a futball a győzteseké. Idegen a játék szellemétől például azt mondani, hogy inkább játsszunk jól, szépen, és veszítsünk, mint rossz játékkal nyerjünk. Nem. Nyerni kell. És ha nyerünk, azt úgyse lehet mindig rossz játékkal.
Esterházy Péter
-
Egy csapatban - bármilyen legyen is - sokféle játékosra van szükség.
Szrgya Popovics
-
A futballcsapat sokkal kevésbé függ a játékosok egyéni képességeitől, mint azt hajlamosak vagyunk képzelni.
Melissa Reddy
-
A jó csapatok mindig különböző személyiségekből tevődnek össze: kell valaki, aki vezeti a támadást; valaki, aki tartalékol az erejével; aki harcias; aki kibékít; aki átgondolja a dolgokat; és valaki, aki gondolkodás nélkül cselekszik. És ezt valahogy egybe kell gyúrni: ez a legnagyobb kihívás. Még ha sikerül is megtalálni a megfelelő egyveleget, mindenkinek fel kell ismernie, hol van a helye a csapatban, elfogadni azt, és ugyanúgy elfogadni a többieket is olyannak, amilyenek. Kivételes élmény, amikor minden a helyére kerül.
-
A fociban kétféleképp védekezhetsz: vagy azért, hogy ne kapj gólt, vagy azért, hogy támadhass. Én azt gondolom, nem csak akkor lehet meglepni az ellenfelet, ha támadsz, de akkor is, ha védekezel. A jó védekezés még nem jelenti azt, hogy védekező szemléleted van, hanem azt, hogy jól szervezett vagy. Én azért védekezek, hogy támadhassak.
Unai Emery
-
Vannak csapatok, amelyek tagjai remekül kijönnek egymással, de a csapat mégsem jut sehová, mert ahhoz a jó hangulatnál többre lenne szükség. Mégpedig arra, hogy a közös célok elérése érdekében a megfelelő feladatokon dolgozzanak a megfelelő módon és a megfelelő időben. Teljesíteniük kell, és ehhez csapatmunkára van szükség.
-
A matematikus nem attól matematikus, hogy tud számolni, ugyanúgy, mint ahogy egy futballista sem attól focista, hogy tud futni. Persze, ezt is megteszi, ha kell, hozzátartozik a szakmájához, de azért a focista nem egy futó, aki előtt időnként ott pattog egy labda. Azért focista, mert tud mit kezdeni a labdával, ha az éppen elébe kerül. A matematikus nagyjából ugyanígy van ezzel, csak az ő labdája valamiféle végletekig absztrakt objektum.
Mérő László
-
Sosem egyetlen játékosnak köszönhető a győzelem, hanem az egységnek, a csapatnak. A nézők és az újságírók számára a csapat jelenti a kirakatot, de a csapat mutatja meg az egész klub mûködésének hatékonyságát, a csapat testesíti meg az alkalmazottakat és a kiszolgáló személyzetet is. Egy olyan csapat, amely mögött nincs tökéletesen mûködő struktúra, nyerhet egy, kettő, három mérkőzést, de nagyon nehezen képzelhető el, hogy elhódítja a bajnoki címet, vagy fontos nemzetközi trófeát nyer.
Massimiliano Allegri