Ugrás a tartalomra
Egy jó vezető - attól függetlenül, hogy kinek milyen a politikai beállítottsága - próbálja összetartani a közösséget és a szavazókat, még akkor is, ha nem rá szavaztak.
Kapcsolódó idézetek
-
Politikai vezető az, aki azt teszi, amit a nép akar.
Juan Perón
-
A jó vezetők mindenekelőtt nyitottak. Felfelé, lefelé, és körbe járnak szervezeteikben, hogy elérjék az embereket. Nem ragadnak le a kiépített csatornáknál. Informálisak és őszinték másokkal. Szinte fanatikusan hisznek abban, hogy elérhetőnek kell lenniük.
-
A jó vezető arra biztatja követőit, hogy azt mondják el neki, amit tudnia kell, ne pedig azt, amit hallani akar.
John C. Maxwell
-
A jó vezetők elfogadják az eredményeket, és felelősséget vállalnak értük, de nem engedik, hogy az eredmények határozzák meg őket.
-
A jó vezető mindenkinek megmutatja a célt.
-
Egy vezető csak addig vezető, amíg van, aki kövesse, az emberek reakciója pedig általában ugyanaz: ha a döntésed kedvez nekem, igazságos vagy, ha nem, akkor zsarnok.
Fredrik Backman
-
A jó vezetőnek fertőző optimizmust kell árasztania, és azt a bizonyosságot, hogy a nehézségekkel mindig szembe tud nézni. Önbizalomnak kell sugároznia belőle, még akkor is, ha nem egészen bizonyos az események kimenetelében.
Bernard Law Montgomery
-
Szerintem az a jó vezető, aki az összképet látva, nagyon határozottan irányít, de közben hagyja mûködni a tehetséges és pozitív kisugárzású mûvészembereket.
-
A jó vezetők tudják, hogy az emberek nem csőlátással rendelkező, önző robotok. Jól tudják, hogy az embereknek van jó és van rossz oldaluk, és a jó vezetés titka az előbbi megerősítésében és az utóbbi tompításában rejlik.
Ha-Joon Chang
-
Az igazi vezető szolgál. Szolgálja az embereket. Kiszolgálja a legfőbb érdekeiket, és eközben nem mindig népszerû, de még csak nem is tesz mindig jó benyomást. Ám mivel az igazi vezetőket nem a személyes dicsőség vágya, hanem a szerető gondoskodás ösztönzi, hajlandók megfizetni ezt az árat.