Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Egy kontrollmániás partner soha nem fog megbízni a párjában, az ugyanis számára kiszolgáltatottságot, azaz bizonytalanságot jelentene. A folytonos ellenőrzéssel igyekszik kizárni az életéből a kiszámíthatatlanságot, ezzel próbálja lecsökkenti a sérülésesélyt. Rossz tapasztalatok okán félnek attól a fájdalomtól, amit egy-egy csalódás okozhat.

Lakatos Levente
💍 Feleség 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Bizalom nélkül az egyik partner gyanakvóvá válik, nyugtalanná és tele lesz előítéletekkel, félelmekkel, a másik úgy érzi, lélektani csapdába került, azt hiszi, hogy nem hagyják szabadon lélegezni, s érzelmileg megfojtják. Lehetetlen valakit igazán szeretni, ha nem bízunk meg benne teljesen. Adam J. Jackson
  2. Akik bizonytalanok önmagukban, nem engedik el a párjukat, mert folyton attól rettegnek, hogy a szerető jobb lesz, vagy kitúrja őket.
  3. Bár a két megnyilvánulási módban közös a kényszer, irányításmániásnak lenni vagy kényszeresen cselekedni nem feltétlenül ugyanaz. A kontrollmánia vagy irányításmánia sokszor nem is kényszerbetegség, csupán a bizalomhiány táplálta, mindent kézben tartani akarásból fakadó magatartás. Sokan a pedantériát, a vaskalapos rendmániát értik az irányításmánián. Én azonban inkább úgy fogalmaznék, hogy az illető szeretné tudni, mit hoz a jövő. Mattias Edvardsson
  4. Ha nem bízunk meg valakiben, akkor azt a személyt nem tudjuk szeretni. Bizalom hiányában gyanakvóvá válunk, nyugtalanná és állandóan attól félünk, hogy a másik ember becsap bennünket. Ez kibírhatatlan nyomást jelenthet a kapcsolatnak - az egyik fél veszélyt érez, a másik csapdában érzi magát. Adam J. Jackson
  5. A féltékenység akkor negatív, ha a valóságban nem fenyeget a partner elvesztése, és mégis nagy a félelem. A gyermekkori élmények miatt például előfordulhat, hogy valaki egyszerûen képtelen elhinni, hogy a párja tényleg szereti és becsüli őt. Ilyenkor az önbizalom és az önértékelés hiánya a gond. Aki gyermekként nem kapott elég szeretetet és figyelmet, az később is úgy érezheti, hogy senki nem szereti őt igazán. Egy párkapcsolatban ez túlzott bizalmatlansághoz, a partner fölött gyakorolt kontrollhoz, szélsőséges esetben pedig féltékenységi rohamhoz vezet. Alfons Vansteenwegen
  6. A legelső csalódás után soha többet nem tudta magát teljesen átadni a másiknak. Félt a szenvedéstől, az elvesztéstől, az elkerülhetetlen szakítástól. Persze ezek a dolgok mindig is hozzátartoztak a szerelem útjához - így hát csak úgy tudta elkerülni őket, ha idejében letért az útról. Ahhoz, hogy ne szenvedjen, az kellett, hogy ne is szeressen. Paulo Coelho
  7. Sok munkamániás a házastársa elől bujkál. Állandó elfoglaltságával igyekszik elkerülni, hogy szembe kelljen néznie az érzéseivel, vagy házastársa érzelmeivel. Gary Chapman
  8. Miért nem lehet minden férfi erős és határozott, ugyanakkor kedves és érzékeny is? Miért nem bízhat abban senki, hogy biztosan nem törik össze a szívét? Miért nem lehet egy nő biztos abban, hogy a párja helyesen cselekszik? Mert az élet túl unalmas lenne.
  9. A házaspárok gyakran úgy próbálnak biztonságérzetre vagy önbecsülésre szert tenni, hogy nyomást gyakorolnak egymásra, vagy manipulálják egymást érzelmi szükségleteik betöltésére. Azzal is tisztában kell lennünk, hogy ha minden tőlünk telhetőt megteszünk a társunkért, az még nem garantálja, hogy szeretetet kapunk viszonzásul. Gary Chapman
  10. A szerelmes ember könnyen követ el butaságokat. Persze nem minden esetben végződik rosszul, csakhogy a szerelemben kiszolgáltatottá válsz, és könnyen megsérülhetsz. Elveszted az irányítást, és csak kapkodod a fejed. Tudod, hogy amit csinálsz, nem helyes, de aztán az érzelmeid elsodornak, akárhogy próbálkozol, nem eresztenek el.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat