Ugrás a tartalomra
Egy mentális mozaikot kell összeraknom: egy darab, amit nem lehet elmozdítani, rendhagyó viselkedés és önkéntes részvétel az álmaikban. Korlátokat kell találnom, amit próbára tehetek.
Kapcsolódó idézetek
-
El kellett fogadnom, hogy talán nem ez a megfelelő alkalom arra, hogy az agyam logikus felére támaszkodjak. Talán ez egy olyan alkalom, mikor át kell lépnem a korlátokat. Nem a szabályok szerint játszani. Elfogadni a lehetetlent.
Becca Fitzpatrick
-
Apró dolgokból áll össze az életünk, kis mozaikokból. Ezeket össze kell tudni jól rakni. Nagyon nehéz.
-
Van, amit nem lehet egésznek tekinteni. És tudnod kell, hogy kell összerakni a részeket.
Nora Roberts
-
Amit tudok, és amire lehetőségem van, azt helyrehozom. Amit pedig nem tudok helyrehozni, azzal megtanulok együtt élni.
Szentesi Éva
-
Valami, aminek, ha tetszik, ha nem,
a része vagy, feltartóztathatatlanul és egyre
sebesebben száguld a kikerülhetetlen felé.
Próbáld meg a szabályaid (mértékeid?) közt
tartani, rendezni legalább a saját
gondolataidat, érzéseidet, képzeletedet,
önuralommal, tiszta fehérnemûben
várni a várhatatlant.
Bertók László
-
Álmok, álmok. Bennük járok; bennük élek. Velük csapom be magam. Csoda, hogy egyáltalán képes vagyok még érzékelni a valóságot.
Richelle Mead
-
Az álmok bonyolultak. El is felejtettem, hogy a boldogság a mozaiknak csak az egyharmada. Néha olyan gyorsan rohanok az álmaim után, hogy kihagyok olyan mellékutakat, amelyek új és meglepő helyekre vezetnek. Pedig ez nem jelenti, hogy feladom az álmaimat. Nélkülük el is vesznék. Mert nincs annál csodálatosabb, amikor az egyikre rátalálsz, és egy pillanatra úgy érzed, sikerült. És az a pillanat tökéletes lesz.
-
Megpróbálom összeszedni a széthullott életem darabkáit, és eszkábálni belőle valamit, amit még kiadnak a szilánkok. Lehet, hogy csorba lesz, lehet, hogy szánalmas, de az enyém.
-
Az emlékezet kegyetlen játékot tud ûzni az elmével: a képek összekuszálódnak, mintha egy filmszalagot gyûrötten tekertek volna vissza a kazettába. A következő mozaikdarabkát nem tudja beilleszteni a többi közé.
-
Változtatnom kell, követnem kell az álmomat, egy álmot, amely gyerekesnek tûnik, nevetségesnek, megvalósíthatatlannak, amelyre mindig is vágytam, de nem volt bátorságom megvalósítani.
Paulo Coelho