Ugrás a tartalomra
Egy nép hadseregének egy másik nép hadseregével szemben elért kisebb-nagyobb sikere az oka, vagy legalábbis lényeges jele az illető nép ereje növekedésének vagy csökkenésének.
Kapcsolódó idézetek
-
Egy katonai hadmûveletben a hadsereg erejét a létszámon túl az is meghatározza, ha egy úgynevezett "x"-szel társul. Ez az "x" nem más, mint a katonák bátorsága, a harc iránti lelkesedésük, valamint a veszélyérzetük legyőzése. Ha valakik igazán akarnak harcolni, és megértik, miért teszik, akkor akár katonai zsenik vezetik őket, akár egyszerû emberek, akár szuronnyal harcolnak, akár olyan puskával, ami 30 golyót lő ki percenként, ezek a katonák mindig erősebbek lesznek, és győzni fognak.
-
Aki legyőzhetetlen, az védekezik; aki győzni tud, az támad. Aki védekezik, annak ereje nem elegendő, aki támad, annak bőségesen van ereje.
Szun-Ce
-
Az ismeretségek száma növeli a siker lehetőségeit minden téren, s a véletlen is a nagy seregek pártján van.
Honoré de Balzac
-
A háború először a remény, hogy utána jobb lesz; aztán az elvárás, hogy a másiknak rosszabb lesz; aztán az elégedettség, hogy tényleg nem lett jobb neki; s végül a meglepődés, hogy mindenkinek rosszabb lett.
Karl Kraus
-
Két ember, akinek közös célja van, sok mindent elérhet. Két ember, akinek közös az ellensége, még többet.
-
Valamely ország jólétének leghatározottabb jele a lakosság számának a növekedése.
Adam Smith
-
Egy-egy új vicc valósággal közérdekû eseményként hat az emberekre; úgy újságolják egymásnak, mintha legalábbis győztes csata hírét tudatnák.
Sigmund Freud
-
A siker kollektív mérőszám, amely azt mutatja meg, hogy az emberek hogyan reagálnak a teljesítményünkre.
Barabási Albert-László
-
Olyan, hogy bizonyos mértékû győzelem, nincs. Minden egyes győzelem új haragot, új legyőzött és megalázott népet hagy maga után. Újabb helyet, melyet őrizni, védeni és félni kell.
Jeanette Winterson
-
Okkal választják szét a hadsereget és a rendőrséget. Az egyik az állam ellenségeivel harcol, a másik pedig védi és szolgálja az embereket. Ha a hadsereg végzi mindkettőt, előfordulhat, hogy a nép lesz az állam ellensége.