Egy őszintén ájtatos uralkodó rendszerint nagyon veszedelmes az államra; a hiszékenység mindig korlátolt elmét feltételez; az ájtatosság általában felemészti a fejedelem figyelmét, melyet népe kormányzására kellene fordítania. Papjai sugalmazásának szolgai módon engedelmeskedve lépten-nyomon szeszélyeik játékszerévé, veszekedéseik támaszává, őrültségeik eszközévé és cinkosává lesz, melyeknek mindenek felett való jelentőséget tulajdonít. A vallás legvégzetesebb ajándékai közé mindenekelőtt ezeket az ájtatos és vakbuzgó uralkodókat kell számítani, akik állítólag alattvalóik boldogulásán munkálkodva szent feladatul tûzték maguk elé, hogy zaklassák, üldözzék, tönkretegyék azokat, akik lelkiismeretük szavára másképp gondolkodnak, mint ők. Egy birodalom élén álló vakbuzgó király a legnagyobb csapások egyike, amellyel az ég sújthatja a földet haragjában. Egyetlen fanatikus vagy csaló pap, aki egy hiszékeny és hatalmas fejedelem kegyeibe férkőzött, elég ahhoz, hogy az állam zûrzavarba süllyedjen, és a világ lángba boruljon.