Ugrás a tartalomra
Egy út van. A saját utad, amelyet járás közben hoztál létre, akkor is, ha ugyanazokon az ösvényeken haladsz. De azt, hogy "visszafordulni nem lehet", nem hiszem. Bármikor, a nap bármely pillanatában visszafordulhatsz, csakhogy visszafelé már egy másik út vezet.
Kapcsolódó idézetek
-
Azt mondják, egyszer minden út véget ér. De néha úgy érezzük, mintha ez nem a vég, hanem a kezdet volna. Még ha úgy is érzed, hogy hosszú utat jártál be, hirtelen azon kaphatod magad, hogy kezdhetsz mindent elölről, hiszen minden út tele van kanyarokkal és fordulatokkal. És egy rossz lépés is katasztrófához vezethet. De történjék bármi, tartanod kell az irányt, s ki kell kövezned a saját utadat.
-
Minden, ami van, lehetett volna másképp. Miért ne? Minden útelágazásnál mehetek jobbra is, balra is. Ha jobbra megyek, mehettem volna balra, ha balra megyek, mehettem volna jobbra. Na és? Nincsen helyes út, bármerre is megyek, bajba kerülhetek, akadályokba ütközhetek. Csak önmagamat szomorítanám ok nélkül, ha azt képzelném, amikor baj történik, miután jobbra mentem, hogy jaj, balra kellett volna mennem! Mivel az időt nem lehet hátramenetbe kapcsolni, sohasem fog kiderülni, mi történt volna, ha balra mentem volna. Nincs rossz döntés. De újra és újra kell dönteni, nem szabad hátra nézni, mindig csak előre haladunk.
Feldmár András
-
Minden embernek van egy útja, tudod, amelyiken járnia kell. Nem lehet letérni róla. Az ember azt hiszi, hogy akik egy födél alatt élnek, azoknak az útjok is egy. De ez nem így van. Nem a födélen múlik, hanem az utakon. A födél nem tartja össze az utakat, ha azok nem úgy indultak, hogy egymás mellett haladhassanak hosszú ideig.
Wass Albert
-
Életünk sohasem egyirányú utca... Sokszor kerülőutakon kell haladnunk. Gyakran úgy érezzük, hogy visszavetődtünk a kiindulópontra, mintha minden hiába történt volna. Úgy tûnik, mindent elölről kell kezdenünk. (...) Egy irányváltás olyan pontra vezethet, amelytől kezdve fordulatot tapasztalok meg. Innen új erővel mehetek tovább a középpont, a tulajdonképpeni cél felé. Megfordulni, a kitaposott ösvényeken megtett életnek fordulatot adni - új perspektívát ad. Ez megváltoztatja az embert.
Anselm Grün
-
A történelem minden pontja válaszút. Egyetlen út vezet a múltból a jelenbe, a jövő felé viszont számos ösvény ágazik le róla. Egyes ösvények szélesebbek, simábbak és jobban ki vannak karózva, így valószínûbb, hogy azon indulunk el. A történelem, illetve a történelmet csináló emberek azonban váratlan fordulatokat vehetnek.
Yuval Noah Harari
-
Életed útját magad választod. Válassz hát úgy, ha egyszer elindulsz, nincs már visszaút!
Kodály Zoltán
-
Minden egyes út csak egy a millióból. Mindig észben kell tartanod: egy ösvény csupán egy ösvény; ha úgy érzed, nem szabad rálépned, akkor semmilyen körülmények között sem szabad ott haladnod. Hogy ezt ilyen világosan lásd, fegyelmezetten kell élned. Csak akkor jössz rá, hogy minden út csupán egy út, és semmi kár nem származik sem rád nézve, sem másokra, ha a szíved parancsára otthagyod ezt az ösvényt.
-
Ahogy a mondás tartja: járt utat járatlanra fel ne cserélj. Ha nem tudod eldönteni, merre vezessen a következő lépésed, akkor valószínûleg rábeszéled magadat a járt útra - még akkor is, ha határozottan azt érzed, hogy hibát követsz el.
Alberto Villoldo
-
Ha nem térünk le az útról, soha nem tévedünk el! Az út mindig vezet valahová, hiszen épp attól út.
Lyman Frank Baum
-
Az út elágazásai mentén más-más utakkal találkozol. Átélni, megismerni azokat vagy sem, csak attól a döntésedtől függ, melyet egy pillanat tört része alatt hozol. Akkor is, ha nem tudod, de választásoddal - hogy követed egyenesen az utat vagy más irányt veszel - gyakran a sajátod és azok létezésével játszol, akik közel állnak hozzád.
Susanna Tamaro