Ugrás a tartalomra
Egy valóságot át tud élni az ember, de kettőt egyszerre csak álmodni tud, és annak, aki egyszerre két világban bolyong, nincsen talaj a talpa alatt, az csak zuhan az ûrben, és nincs mihez mérnie zuhanását, mert ha az ember zuhan, a csillagok is vele zuhannak.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember egész egyszerûen nem röpködhet örömében folyton a plafonon, a valóság nem ilyen, néha lejjebb kell ereszkedni, mert ha nem, jobban fáj, ha magasról zuhansz le.
-
Az ember nemcsak végig-cselekszi, végig-beszéli és végighallgatja az életet, hanem végig-álmodja is. Mindennek alján gomolyog az álom. S ez éppen úgy élet, mint a cselekvő, a beszélő, a hallgató valóság.
Márai Sándor
-
Az álom az egyetlen olyan világ, amelyben ugyanúgy el tudunk merülni, mint a valóságban. Amikor álmodunk, nem tudunk róla.
-
Vannak álmodozók és realisták a világon. Azt gondolná az ember, hogy egy álmodozó egy másikkal fog összejönni, míg egy realista egy másik realistával, de az esetek többségében ez bizony nem így van. Az álmodozóknak szükségük van realistákra, hogy ne hagyják őket túl közel repülni a Naphoz. A realisták pedig... az álmodozók nélkül talán mindig csak a földön járnának.
-
Az ember olyan, mint a felhők odafent. Úsznak az égen, találkoznak egy másik felhővel, aztán majd kiderül, hogy mi lesz velük. Eggyé olvadnak-e, vagy úsznak tovább külön-külön az ég vizében.
Leslie L. Lawrence
-
Két világ van: az, amelyikről álmodunk, és az, amelyik a valóságban létezik.
Paulo Coelho
-
Kibe vagy szerelmes? Akiben az álmod és a valóságod egybeesik. És ez addig tart, amíg így van. Utána jön a kiábrándulás. A csalódás nem egyéb, mint hogy ez a kettő szétesik. Az álom még tartana, de a valóság sajnos nem az! Egy ideig még próbálsz álmodni, de egyre inkább látod, hogy nem az! A valóság nem fedi az álmodat!
Müller Péter
-
Ha valamit nagyon gyönyörûnek látunk, azt gondoljuk, csak álom lehet, ezért magunkba csípünk, hogy bizonyosak legyünk benne, nem álmodtunk. Ha fáj, akkor nem álmodunk. A valóság még akkor is megsebez, ha pár pillanatra álomnak tûnik.
José Eduardo Agualusa
-
Két dolog létezik, ami megakadályozhatja az embert álmai megvalósításában: az egyik, ha eleve nem hisz bennük, a másik, ha egy váratlan sorsfordulat könnyebben elérhetővé teszi őket.
Paulo Coelho
-
Tudod, mit mondanak: ha álmodban zuhansz, és földet érsz, meghalsz. Lehet, hogy azok, akik álmukban halnak meg, azt álmodják, hogy zuhannak, és földet érnek. Azt álmodják, földet érnek, de valójában meghalnak.