Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Egy zsarnoknak (tyranus) a szokásosnál nagyobb vallásos áhítatot kell mutatnia. Az alávetettek kevésbé aggódnak egy olyan uralkodó törvénytelenségei miatt, aki istenfélő és jámbor. Másrészt nem lépnek fel olyan könnyen ellene, mivel azt hiszik, hogy az istenek mellette állnak.

Arisztotelész
💍 Feleség 👨‍👩‍👧 Mostohaszülő
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Egy zsarnok mások félelméből táplálkozik, míg egy jó és bölcs királyt az erény vezérli.
  2. Egy jó király - egy igazi uralkodó, aki törődik az övéivel - a hatalmát szigorú, de igazságos uralkodásra használja. Legfőképpen és elsősorban a népét szolgálja. Aki nem így tesz... aki azt hiszi, jogosult a hatalomra, aki visszaél vele és önös céljaira használja azt, zsarnok csupán.
  3. Amennyi a titok, annyi az isten, mert mindennél könnyebb rájuk hárítani mindent. Amikor az ember gyenge, gyakran mentegetőzik azzal, hogy valamiféle láthatatlan erők gátolják. Néha még erejüket is tőlük teszik függővé.
  4. Sokszor nehezebb liberálisnak maradni, mint zsarnoknak lenni. A zsarnoknak legalább ritkán akadnak kételyei. Wilbur Smith
  5. Mindegyik uralkodó olyan törvényeket hoz, ami önmagának hasznos: a demokrácia a népnek, a zsarnok a zsarnoknak előnyös törvényeket, és a többiek is így. Miután meghozták, azt nyilvánítják ki az alattvalókra nézve igazságosnak, ami nekik hasznos, és az ilyen törvényt megszegőt meglakoltatják mint törvényszegőt és igazságtalant. Platón
  6. Egy olyan isten, aki kontárkodik a világegyetemmel, abszurd, egy Isten, aki beavatkozott az emberi szabadságba zsarnok. Ha Istent egyedülállónak tekintjük a világban, egy személy, aki egy gondolathoz kapcsolódik, egy ok, amely el van választva az eredményétől, akkor olyan valakivé válik, aki nem önmaga. Egy mindenható, mindentudó zsarnok nem sokban különbözik a földi diktátoroktól, akik mindent, és mindenkit egyszerû fogaskerékké változtatnak egy gépezetben, melyet ők irányítanak. Egy olyan ateizmus, amely visszautasít egy ilyen Istent bőven jogos.
  7. Szükségünk van valakire, egy fölöttünk álló erőre, ami eligazítja és rendben tartja a dolgainkat. Valakire, aki mellettünk áll, ha már mindenki elhagyott. A természeti erők túlságosan hatalmasak a földi halandók számára. Erre mi kitalálunk magunknak egy hatalmat, amelyhez fordulhatunk, ha szükségünk van rá. Én nem teszek különbséget hit és babona között. Úgy látom, a kettő egy és ugyanaz. Az egyikben szabad hinni, a másikban nem. Mert ha megteszed, máglyára küldenek téves tanaidért. Mégis be kell vallanom, hogy én is Istenhez fohászkodom, ha bajba kerülök. Én is úgy teszek, mint a megtévedt lelkek, akik a halálos ágyukon hirtelen megtérnek, hogy legalább megmaradjon számukra valami. Csakhogy az én hitem nem tart sokáig. Amint biztonságban érzem magam, ismét gúnyolni kezdem az eget. Hát ilyen ingatag a viszonyom a mi Urunkhoz. Margit Sandemo
  8. Egy lény sem képes anélkül túlélni, hogy ne bízna vagy tisztelné a másikat, valakit, aki jobb, mint ő. Hogy megszüntessék ezt a nyomást, azok, akik jobbak a többinél, megpróbálnak még feljebb jutni. Azok, akik felsőbbrendûek, keresik a még erősebb énjüket, amiben hisznek. Így születnek a királyok.
  9. Egy uralkodónak éppen erre van szüksége. Ismernie kell az emberi természetet. Ennél nem kell több. Minden más csak sallang. Tudnod kell, kivel állsz szemben. Meg kell értened őket.
  10. A nagyon büszke emberek közül sokan szívesen hisznek istenben, kivált azok, akik megvetik az embereket. Az erős egyéniségnek gyakran természet adta szükséglete, hogy találjon valakit, vagy valamit, ami előtt meghajolhat. Az erős néha nagyon nehezen viseli erejét. Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat