Ugrás a tartalomra
Egyetlen érzés mindent elhomályosít. Egyetlen hang mindent elsüketít. Egyetlen szó mindent eltakar. Mégis: érzésen, halláson, beszéden át vezet az út.
Kapcsolódó idézetek
-
Az út végtelen, de mi nem: elhasználódunk, megtörünk. Egyeseket megkeményít, eszesebbé tesz, egy bizonyos pontig. (...) De legvégül a gyengeség, és a csüggetegség következik.
Mark Lawrence
-
Számomra csak az olyan utakon való haladás létezik, melyeknek van szívük, bármely út lehet, melynek van szíve. Ott utazom én, és az egyetlen, aminek értelme van, az út végéig haladni. Ott utazom én, és lélegzet-visszafojtva csak nézek, nézek.
-
A csend nem csak a hang fizikai hiányát jelenti. A csend üresség, ami a maga teljes és erős valójában nehézkedik ránk. A szívet ugyanúgy kimeríti, mint a füleket.
-
A szavak inkább eltakarják,
mint megmutatják a valót.
A gondolaterők viszont
minden akadályon áthatolnak.
Szepes Mária
-
A csend nem gyógyít meg. A csend elmélyíti a sebed, és elfertőzi. Úgyhogy ez az út nem járható. Beszélni kell. Mondani kell. Ordítani és üvölteni kell. A falon át, jó hangosan.
Tisza Kata
-
Apró szavak, melyek összetörik, megcsonkítják a gondolatot, nem fejeznek ki semmit. (...) Nem, az ember nem tud elmondani semmit senkinek. A pillanat kényszere mindig elvéti célját. A szavak mellétalálnak, s távolról sem közelítik meg tárgyukat. Aztán feladja az ember, a gondolat elenyészik, s óvatosak leszünk, mint a legtöbb középkorú, sunyi, ráncos szemükkel, örökké aggodalmas tekintetükkel. Mert hogy tudnák szavakkal kifejezni az ilyen testi érzéseket? Meg ott azt az ürességet? (...) Az ember a testével érez, nem a lelkével.
Virginia Woolf
-
Az ember végtelen módon képes kommunikálni, ki jól, ki kevésbé jól. (...) Mégis egy nyelvváltásnál vagy idegen környezetben inkább hallgatunk. Még azon olyan egyszerû önkifejezések is gondot jelentenek, mint a lét, az akarat, a szeretet.
-
Ez a legnagyobb titok. Ahogy egy ember elromlik. Egyedül marad. Szinte légüres térben beszél: nem hallani a hangját. Nem értik. Olyan utakon jár, mint a többiek... s nem jut el sehová. Mindig körbe, mindig önmaga körül. Van valami bomlasztó körülötte.
Márai Sándor
-
Az értelem közlekedési eszközei a szavak. Éppúgy ki tudnak siklani, fel tudnak borulni, képesek összeütközni, akár a jármûvek. Érzelmeink, indulataink kormányozzák őket. Azokat kellene megtanítani, hogy az emberközi utak jelzőtábláira figyeljenek.
Elekes Ferenc
-
A félelem arc nélküli, szavak nélküli, csak puszta elsöprő erejû érzésből áll. A megnyugvás ugyanilyen, csak ellenkező irányú.
Ara Rauch