Ugrás a tartalomra
- Együtt építettük föl az életünket. Szeretem a férjemet, ő is szeret engem, bár nem éppen a leghûségesebb férj.
- Ez az első alkalom, hogy erről beszélsz.
- Mert nincs jelentősége. Mi az a hûség? Az érzés, hogy birtokolhatok egy testet és egy lelket, amelyek nem az enyémek?
Kapcsolódó idézetek
-
A hûség nemcsak abban áll, hogy nem élnek más nővel, ill. férfival. Nem! A hûtlenség már ott kezdődik, hogy a társuknak nem ajándékozzák oda egészen a szívüket; hogy már nincs idejük a számára; hogy valamilyen más hobbival foglalkoznak inkább. Vagyis valami más jobban érdekeli Önöket a feleségüknél és a gyermekeiknél.
Joseph Kentenich
-
A hûségemmel üzenem a kedvesemnek, hogy többet ér másoknál, hogy számomra az egyetlen, csakis őrá vágyom. (...) És ha a másik nem is tudja, hogy hûséges vagyok hozzá? Mit jelent hûségesnek lenni valakihez, aki arról mit sem tud? Ez esetben a hûség saját magamhoz való viszonyulás. Valami, amit önmagamért cselekszem.
Francesco Alberoni
-
A hûség egyfajta erős elhatározás, mondhatjuk döntésnek is, hogy nem hagyjuk el a párunkat, hogy elfogadjuk olyannak, amilyen, hogy szeretettel segítjük minden törekvésében, vele akarjuk leélni az életünket.
Simon András
-
A hûség azt is jelenti, hogy kötelék fûz össze bennünket, és kitartunk egymás mellett. Kitartunk egy folyton változó ember mellett, egy folyton változó kapcsolatban. A hûség dinamikus. Aki ahhoz ragaszkodik, amije van, máris elveszítette. A hûség azt jelenti, hogy közös jövőnk van.
Alfons Vansteenwegen
-
Ha az emberrel jól bánnak, akkor hûséges tud lenni. Ez mind a magánéletre, mind a szakmai életre vonatkozik. A hûség válasz arra, amit kapsz.
Moór Marianna
-
A modern korban a hûség valójában két ember testi és lelki összehangolódásának az eredménye. És ez igenis tarthat a sírig is!
Szendi Gábor
-
Ez a legfontosabb, ez mindenek felett való: a hûség önmagunkhoz. Tragikus, hogy legtöbben nem ismerik önmagukat, s így nincs mihez hûségesnek lenniök.
Márai Sándor
-
Nem akarlak oktatni, hiszen te okosabb vagy nálam, de meg kell tanuld: minden nem lehet a tiéd. Vannak alapvető dolgok, amikhez ragaszkodnunk kell, mint a vízhez és a sóhoz, ha élni akarunk. Számomra ilyen dolog a hûség. Nem öncélúan és mindenáron, de mindaddig, amíg értelme, értéke és súlya van.
Berkesi András
-
Az úgynevezett hûség oda-vissza mûködő dolog, mert az ember akkor hûséges, hogyha van értelme. Hogyha a másiktól is kap valamit. Valakit, valamit.
Lukács Sándor
-
Azt mondják, a hûség örök kötelék. Talán így van, de van egy kis gond. Hosszú idő, míg a másik bizalmát kiérdemeljük, de elég egy pillanat, hogy elveszítsük azt.