El kell viselni jellemünket, alaptermészetünket, melynek hibáin, önzésén, mohóságán tapasztalás és belátás nem változtatnak. El kell viselnünk, hogy vágyainknak nincs teljes visszhangja a világban. El kell viselni, hogy akiket szeretünk, nem szeretnek bennünket, vagy nem úgy szeretnek, ahogy mi reméljük. El kell viselni az árulást és a hûtlenséget, s ami a legnehezebb minden emberi feladat között, el kell viselni egy másik ember jellembeli vagy észbeli kiválóságát.

Kapcsolódó idézetek

1. Vannak dolgok, amiket nem akarunk, hogy bekövetkezzenek, de el kell fogadjuk őket. Dolgok, amikről nem akarunk tudni, de meg kell tanulnunk őket. És emberek, akik nélkül nem tudunk élni, de el kell engedjük őket.
2. Vannak dolgok, amiket nem akarunk, hogy bekövetkezzenek, de el kell fogadjuk őket. Dolgok, amikről nem akarunk tudni, de meg kell tanulnunk őket. És emberek, akik nélkül nem tudunk élni, de el kell engedjük őket.
3. A tévedés is fontos. A csalódás is fontos. A kiábrándulás is. A találkozás is fontos, de az elválás is. Fontos a boldogság és a boldogtalanság. A közöny és a szenvedély is fontos. Az árulás is és a bûnbánat is. Fontos az egyedüllét gyötrelme és a kapcsolatok elviselhetetlensége. Az elhagyás és a visszatérés. Fontos a hûség és, sajnos, a hûtlenség is kihagyhatatlanul fontos. Mindent meg kell tapasztalnunk, rosszat és jót. Mindent át kell élnünk. Csak akkor lehetünk valóban egymáséi, ha már minden álruhát, gátlást, önzést, félelmet, csalódást, szenvedélyt, hazugságot levetettünk magunkról. Müller Péter
4. Az embereken nem lehet "segíteni". De el lehet viselni őket. Ehhez sok tapasztalás kell. És emberfeletti türelem. És humor. Márai Sándor
5. Vannak szerető emberek. Előbb-utóbb felmerül bennük az igény, hogy akit szeretnek, teljességükben, torzítatlanul lássák. De nem olyan könnyû megmutatkozni. Saját félelmeink észrevétlenül is elvárásokká merevednek bennünk, s nehezünkre esik a másik természetessége. Bár mesék, mondák, vallomások szólnak arról, mennyire epekedünk, hogy megismerhessünk valakit, de ha erre alkalmunk nyílik, legtöbbször meggondolatlan hirtelenséggel ítéljük meg a másik személy jellemvonásait. Végül mindannyian rejtőzködni kezdünk, és szorongatónak érezzük a mindennapi életünket. Jónás Tamás
6. Az ember ilyennek vagy olyannak ítél valakit, azután pont az ellentétét látja meg benne. Eleinte szeret, majd a végén meggyûlöl valakit; vagy kezdetben közömbös iránta, később pedig már imádja. Sosem lehetünk biztosak benne, ki vagy mi lesz létfontosságú a számunkra, sem abban, hogy kinek vagy minek tulajdonítunk majd jelentőséget. Meggyőződéseink mulandóak és ingatagok, még azok is, amelyeket a legszilárdabbaknak vélünk. Akár az érzelmeink. Nem szabadna bíznunk magunkban. Javier Marías
7. Minden embert tisztelni kell, akármilyen sajnálatraméltó vagy nevetséges. Emlékeznünk kell, hogy minden emberben ugyanaz a lélek van, mint bennünk. Még akkor is, ha a másik testileg, lelkileg visszataszító, így kell gondolkoznunk: "Igen, ilyen szörnyûségnek is kell lennie, és el kell viselni őket." Ha kimutatjuk nekik ellenszenvünket, először is, igazságtalanok vagyunk, másodszor, kihívjuk őket olyan harcra, mely nem a koncért, hanem az ő létükért folyik. Akármilyen is, képtelen megváltoztatni magát. Mit tehet? Küzd ellenünk, mint a halálos ellenségével. Hiszen valójában mi akkor akarunk jók lenni hozzájuk, ha ők már megváltoztak, és nem olyanok, amilyenek. De ez számukra lehetetlen. Éppen ezért, jó szándékúnak kell lennünk minden emberrel, bármilyen is legyen, és ne várjuk tőle azt, amire képtelen, hogy más ember legyen. Arthur Schopenhauer
8. Az emberi élet (...) szünet nélküli megcsalt remények, kijátszott fáradozások s eldûlt munkálódások rövidebb vagy hosszabb lánca. A bizatlankodás, bátortalan lét mindenütt keseríti földi pályánkat, hanem ez emberi sorsunk, melyet elszánással tûrnünk kell, s azon okbúl tûrnünk is lehet, mert annak kellemetlen súlyát felettébb könnyítnünk hatalmunkban van. Széchenyi István
9. Az ember jól tudja, hogy nem számít, mi történik vele éppen, kit veszített el nemrégen, mennyire gyûlöli az egész világot, vagy milyen helytelen vonzalmat érezni valaki iránt, mielőtt elfogadná, hogy meggyógyult. De emberek vagyunk, és mihelyst vonzalmat érzünk valaki iránt, ettől nem tudunk elvonatkoztatni. Ilyen a természetünk. Az már más kérdés, hogy engedünk-e a vonzalomnak.
10. Tudni kell mindent elengedni. Amihez muszáj ragaszkodnunk, az a jó és teljes élet lehetősége, amit még felismerni sem könnyû. Erőss Zsolt