Az ember ilyennek vagy olyannak ítél valakit, azután pont az ellentétét látja meg benne. Eleinte szeret, majd a végén meggyûlöl valakit; vagy kezdetben közömbös iránta, később pedig már imádja. Sosem lehetünk biztosak benne, ki vagy mi lesz létfontosságú a számunkra, sem abban, hogy kinek vagy minek tulajdonítunk majd jelentőséget. Meggyőződéseink mulandóak és ingatagok, még azok is, amelyeket a legszilárdabbaknak vélünk. Akár az érzelmeink. Nem szabadna bíznunk magunkban.

Kapcsolódó idézetek

1. Furcsa, milyen könnyen mondunk ítéletet egy másik ember fölött, mindaddig, amíg nem hiányzik. Amíg el nem ragadja tőlünk a sors. És azért veszítjük el, mert soha nem is tartozott igazán hozzánk. Carlos Ruiz Zafón
2. Nem lehet elhatározni, hogy holnaptól gyûlöljük azt, aki szeretünk, vagy szeretni fogunk egy utált személyt. Nem a szándékon múlik, hogy valaki vonzó-e számunkra (...) vagy visszataszító. Popper Péter
3. Ha valaki az emberek tetszését keresi, (...) döntésképtelenné válhat. Az ilyen ember folyton mások elismerését keresi, és amikor döntést hoz, soha nem a saját szívét követi. Elég szomorú, mennyire függünk más emberek elismerésétől és elfogadásától. Ha azért élünk, hogy mások tetszését elnyerjük, végül sosem lesz lehetőségünk a saját életünket élni. Azzal, hogy nem azt tesszük, amit mi akarunk, hanem amit mások akarnak, egyszerûen megengedjük nekik, hogy rajtunk keresztül éljenek.
4. Egy s más tekintetben merőben rosszul ítélem meg a jellemet; van, akit sokkal vidámabbnak, mást komolyabbnak, eszesebbnek vagy éppenséggel balgábbnak gondolok a valóságosnál; s magam sem tudom, miből eredt, mi okozta a tévedést. Olykor az irányítja véleményünket, hogy ki-ki mit mond magáról; gyakran az, amit más mond róla, s nem szánunk időt a megfontolásra és az ítéletre. Jane Austen
5. Az ember megszokja azt, aminek az életét köszönheti. És előbb-utóbb azt képzeli: magától értetődő. Pedig téved, semmi nem tart örökké, minden eltûnhet egyszer. Robert Merle
6. Furcsa dolog, hogy aminek véljük magunkat, az nem vagyunk, s ami lenni szeretnénk, az gyakran a legkevésbé való nekünk. Elméletünk ítél el bennünket, s gyakorlatunk hazudtolja meg elméletünket. Henri-Frédéric Amiel
7. Néha olyasvalakiket is szeretünk, akiket nem kellene. Vagy éppen nem a megfelelő időben szeretjük őket. Úgy vélem erről nem is tehetünk.
8. Azt nem mondhatnám, hogy az emberi lényeknek nincs mit tanulniuk. Néha gondolkodás nélkül szeretünk és gyûlölünk. Túl sokat várunk egymástól és gyakran tévedünk.
9. Az ember nem tarthatja magát örökké mások véleménye ellenében. Előbb vagy utóbb mindenkiből az lesz, amit mások gondolnak felőle.
10. Vannak szerető emberek. Előbb-utóbb felmerül bennük az igény, hogy akit szeretnek, teljességükben, torzítatlanul lássák. De nem olyan könnyû megmutatkozni. Saját félelmeink észrevétlenül is elvárásokká merevednek bennünk, s nehezünkre esik a másik természetessége. Bár mesék, mondák, vallomások szólnak arról, mennyire epekedünk, hogy megismerhessünk valakit, de ha erre alkalmunk nyílik, legtöbbször meggondolatlan hirtelenséggel ítéljük meg a másik személy jellemvonásait. Végül mindannyian rejtőzködni kezdünk, és szorongatónak érezzük a mindennapi életünket. Jónás Tamás